A végén csak egy maradhat
Dátum: 2006. agusztus 3., csütörtök, 19:12
Végjátékhoz érkezett Magyarország legnagyobb slágervadászata. Az alomslager.origo.hu oldalon május óta folyik az ádáz küzdelem, melyik dal érdemli ki az álomsláger címet. A majd’ 14 000 regisztrált felhasználó a kezdeti 500-as listát immár 10 dalra csökkentette, és szeptemberre kiderül, melyik felvétel lesz Magyarország kedvenc slágere az [origo] szavazói szerint.

A pop műfaj sikerét figyelhetjük meg az álomsláger-kutatás harmadik fordulójában, hisz a versenyben a kuplé, az operett, a magyarnóta, a táncdal, a népdal és az opera is elhullott. Nagy vesztes az Edda és az LGT is, hiszen a 60-as listában még erős lábakon álltak 4-4 dallal, azonban ez sem volt elég a döntőbe jutáshoz.

A versenyben maradt tíz dal között az Omega Gyöngyhajú lánya képviseli a 60-as éveket. Máté Péter az egyetlen dalszerző, akinek két – egyébként 1976-ban született - dala, az „Elmegyek” és az „Azért vannak a jóbarátok” is bennmaradt a végjátékban. A 80-as évek szerzeményei mind kihullottak a versenyből, viszont hat felvétel képviseli a múlt század utolsó évtizedét. Köztük Nagy Feró munkája, a „8 óra munka”, a Bonanza Banzai „Valami véget” ért című dala, Presser „Nagy utazása”, a Kimnowak „Gyémántja”, a Republic együttes „A 67-es út” című dala és a Kispál és a Borz „Ha az életben” című slágere. Egy dallal képviselteti magát a XXI. század, és ez pedig a „Mennyország Tourist” a Tankcsapda zúzdájából.

A játék nem ért véget, a tíz döntős tiszta lappal indul, és a végső megmérettetésben csak egy maradhat…

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
 
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
Aforizmák
„Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli meg a múltját, nézd meg a temetőjét."
Gróf Széchenyi István
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ