Zeneakadémia - Felavatták Solti György szobrát a Zeneakadémia előtt
Dátum: 2013. október 23., szerda, 20:56
A Zeneakadémia világhírű növendékének, Solti György karmesternek állít emléket az intézmény előtt, a Liszt Ferenc téren elhelyezett térkompozíció, amelyet kedden délután avattak fel.

Párkányi Raab Péter mintegy három méter magas bronzszobrának avatásán Martonyi János külügyminiszter kijelentette: Solti György mindvégig hűséges volt a hazájához, de ez a haza 1939-ben, majd 1945-ben elhagyta őt. Az 1990-es években újra egymásra találtak, sírkövén, amely a Farkasréti temetőben Bartók síremléke mellett található, csak az áll: Hazatért. Solti itthon van - hangsúlyozta a miniszter.

Martonyi János kiemelte: "a legjavát ünnepeljük annak, amit ez az ország a világnak adni tud, mert a nemzet értékét nem az határozza meg a világban, amit másoktól elvesz, hanem, amit adni tud tehetségben, emberségben, irodalomban, festészetben, de leginkább zenében, hiszen a muzsika átlép a nyelvi nehézségeken".

Soltinak két anyanyelve volt, a magyar mellett a zene egyetemes nyelve. Élete vége felé, amikor gyakrabban járt haza, szívesen szólalt meg magyarul. Solti György Liszt, Bartók, Kodály, Dohnányi, Weiner Leó Magyarországát hordozta a szívében. Ezt az országot tömören fejezi ki a Zeneakadémia, amely nem csupán az örökség őrzője, de a jövő része - mondta Martonyi János.

A karmester özvegye, Lady Valerie Solti megköszönte Eduárd kenti hercegnek és fiának, hogy elkísérték erre az ünnepi alkalomra. A zenekedvelő herceg a Londoni Szimfonikusok patrónusaként ismerkedett meg Solti Györggyel, és vált a család barátjává. Ez volt az első igazi zenekar, amellyel férje komoly, nemzetközi hírű teljesítményt ért el.

Valerie Solti emlékeztetett Solti György életének fő állomásaira, az operaházi korrepetitorságra, Svájcba menekülésére a zsidó törvények életbe lépése után, nagy-britanniai sikereire, a nagyvilágban Japántól az Egyesült Államokig ívelő tevékenységére.

"Függetlenül attól, hogy milyen hosszú időt töltött távol Magyarországtól, férjem életét jelentős mértékben meghatározták a Zeneakadémián töltött diákévek" - mondta az özvegy, aki szerint az újjászületett intézmény szépsége, az oktatás példaképül szolgálhat más akadémiák számára.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
 
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
Aforizmák
„ Amikor fiatalabb voltam, mindenre emlékeztem, akár megtörtént, akár nem."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ