Ünnepi kavalkád
Dátum: 2005. október 30., vasárnap, 14:27
Mint már korábban írtunk róla, a 2006-os Budapesti Tavaszi Fesztivál kettős jubileumot tart: Bartók Béla és W.A. Mozart jegyében ünnepli a zenét és mindent, ami művészet. A rendezvény zenekari hangverseny-kínálata igen rangos és változatos.

Március 17.
Budapest Kongresszusi Központ, 19:30

A Suisse Romande Zenekara  

Ligeti György: Lontano
Eötvös Péter: CAP-KO (Bartók Bélának ajánlva) - zongoraverseny akusztikus és elektromos zongorára - magyarországi bemutató
Sztravinszkij: Tavaszi áldozat
Vezényel: Eötvös Péter
Közreműködik: Pierre-Laurent Aimard / zongora
http://www.osr.ch/

A Suisse Romande Zenekara       

A zenekart a legendás Ernest Ansermet alapította 1918-ban. Ansermet egészen 1967-ig igazgatta az együttest. A zenekar elsősorban Genfben és Lausanne-ban koncertezik, rendszeresen közreműködik a genfi Grand Théâtre produkcióiban. Művészeti és zenei igazgatójuk 2002 óta az izraeli Pinchas Steinberg. Az együttes nemzetközi rangját az alapító karmesteren kívül olyan muzsikusok alapozták meg, mint Paul Kletzki (1967–1970), Wolfgang Sawallisch (1970–1980), Horst Stein (1980–1985), Armin Jordan (1985-1997) és Fabio Luisi (1997-2002). A 20. század több meghatározó zeneszerzőjével (Benjamin Britten, Claude Debussy, Heinz Holliger, Arthur Honegger, Frank Martin, Darius Milhaud, Igor Sztravinszkij) álltak kapcsolatban, több műnek is Genfben volt az ősbemutatója. A 2000-2001-es és a 2001-2002-es szezonban a Radio Suisse Romande-dal (Svájc francia nyelvű rádióállomása) közösen tíz világpremiert rendeztek, jelezve elkötelezettségüket a kortárs művészet iránt. Felvételeiket jelentős nemzetközi lemezkiadók gondozzák.

Pierre-Laurent Aimard 
Napjaink egyik legnagyszerűbb francia zongoraművésze. Nagy nemzetközi elismerésnek örvend a 20. századi zongoramuzsika, különösen Olivier Messiaen és Ligeti György művészetének tolmácsolásáért. Lyonban született 1957-ben, tanulmányait a párizsi Conservatoire-ban végezte. Tanárai közt volt Messiaen felesége, Yvonne Loriod zongoraművésznő is. 1973-ban megnyerte a nemzetközi Olivier Messiaen Versenyt. 1977-ben Pierre Boulez meghívta az Ensemble InterContemporainhez szólistának. Tizennyolc éven keresztül dolgozott az együttessel, ebben az időszakban a 20. századi repertoár nagy részét megismerte és eljátszotta. Szoros kapcsolatban áll olyan zeneszerzőkkel, mint Boulez, Stockhausen, Ligeti vagy Kurtág. Ligeti zongoraversenyéből 2001-ben nagysikerű lemezfelvételt készített az Asko Ensemble társaságában. Messiaen nagyszabású zongoraművét – Húsz pillantás a gyermek Jézusra – 2000-ben vette fel CD-re, melyet a kritika osztatlan elismeréssel fogadott. Az elmúlt években többször járt Budapesten, koncertjeit mindig rendkívüli érdeklődés és siker övezi.

 

Eötvös Péter    
                           
Zeneszerzői és karmesteri pályáját Stockhausen és Boulez munkatársaként kezdte. 1978-tól 1991-ig a párizsi Ensemble InterContemporain művészeti igazgatója, 1985-től 1988-ig a londoni BBC Szimfonikus Zenekarának első vendégkarmestere, 1992-95 között a Budapesti Fesztiválzenekar, majd 1998-2001 között a Nemzeti Filharmonikusok állandó vendégkarmestere. Jelenleg a Holland Rádió Kamarazenekarának állandó karmestere és a karlsruhei Zeneművészeti Főiskola professzora.  1991-ben fiatal karmesterek és zeneszerzők továbbképzésére megalapította a Nemzetközi Eötvös Intézetet.
Munkája elismeréseként 1997-ben Budapesten Bartók-Pásztory-díjjal, 2002-ben pedig Kossuth-díjjal tüntették ki.  2001 májusában a Gundel-díjat és a Gramofon magazin által alapított Magyar Klasszikus Díjat vehette át. 2004-ben a "Cannes Classical Award" és a "Pro Europa Composition Prize" díjakat kapta. 2003-ban a francia kulturális minisztertől a "Commandeur l'Ordre des l'Arts et des Lettres" állami kitüntetést vehette át.
1997-től a berlini Akademie der Künste, 1998-tól a budapesti Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, 1999-től pedig a drezdai Sächsische Akademie der Künste tagja.
Kompozícióit világszerte játsszák. Első operája, a Három nővér 1998-ban elnyerte a francia kritikusok nagydíját, valamint a "Prix Claude-Rostand", a "Victoires de la Musique Classique et du Jazz 1999" (Párizs) és a "Prix Caecilia" (Brüsszel) díjakat. Következő operáját, a „Le Balcon”-t 2002-ben az aix-en-provence-i fesztiválon, az "Angels in America"-t 2004-ben a párizsi Chatelet Színházban mutatták be és azóta is rendszeresen játsszák Európa operaházaiban.
Művei az Editio Musica, a Salabert, a Ricordi és a Schott Music kiadóknál jelennek meg, lemezen pedig a BMC, DGG, ECM, Gramophon AB BIS, Kairos kiadásában kerülnek forgalmazásra.

Március 18.

Művészetek Palotája - Nemzeti Hangversenyterem, 15:30

Budapesti Fesztiválzenekar

Rahmanyinov: II. (c-moll) zongoraverseny
R. Strauss: József-legenda
Vezényel: Fischer Iván
Közreműködik: Lang Lang / zongora
http://www.bfz.hu

Lang Lang

 Napjaink egyik legfényesebben világító új zongoristacsillaga, a kínai Lang Lang 1982-ben született Shenjangban. A Times kritikusa szerint „aranyból vannak az ujjai”. Méltatói szerint Lang Lang tehetsége és személyisége révén a klasszikus zene eszményi nagykövete, olyan művész, aki képes a fiatalokhoz közel vinni a zenekultúra értékeit. Ő az első kínai zongorista, aki játszott már a Berlini Filharmonikusokkal és Amerika első öt zenekarával, a „Big Five”-val.

1987-ben, öt évesen nyerte első díját, szülővárosa zongoraversenyén. Később Pekingben, majd Németországban (Negyedik Nemzetközi Ifjúsági Zongoraverseny) és Japánban (Nemzetközi Csajkovszkij Ifjúsági Zenei Verseny) nyert díjat. 1991-ben nyert felvételt a Pekingi Zeneakadémiára, tanára Zhao Ping-Guo volt. 1995-ben eljátszotta Chopin valamennyi zongoraetűdjét a Pekingi Hangversenyteremben. 1997 és 2002 között Gary Graffmann irányításával a Curtis Intézetben (Philadelphia) folytatta tanulmányait. 1999-ben bravúros beugrásával „mentette meg” a Chicagói Szimfonikus Zenekar koncertjét (Ravinia Fesztivál, Csajkovszkij b-moll zongoraverseny). 2001-ben teltházas koncerttel mutatkozott be a Carnegie Hallban (Grieg: a-moll zongoraverseny, Baltimore-i Szimfonikusok, Jurij Tyemirkanov), majd Pekingben koncertezett a Wolfgang Sawallisch által vezetett Philadelphia Zenekarral. Még ebben az évben ismét teltházat vonzott a londoni Albert Hallban. 2002-ben elnyerte a Leonard Bernstein Díjat. Az elmúlt években olyan karmesterekkel dolgozott, mint Lorin Maazel, Franz Welser-Möst, Zubin Mehta, Michael Tilson Thomas vagy Mariss Jansons. 2003-ban felvételt készített a Deutsche Grammophon számára (Daniel Barenboim és a Chicagói Szimfonikusok társaságában), 2004-es, Carnegie Hallban adott koncertje pedig megjelent CD-n és DVD-n.

Fischer Iván

1951-ben Budapesten született. Előbb zongorázni és hegedülni tanult, majd cselló- és zeneszerzés-tanulmányokat folytatott Budapesten. Hans Swarowsky híres bécsi karmester-osztályában szerzett diplomát, majd két évig Nikolaus Harnoncourt asszisztenseként dolgozott.
Nemzetközi karrierje a Rupert Foundation 1976-os londoni karmesterversenyének megnyerésével indult. Jelentős nemzetközi sikerek után 1983-ban visszatért Magyarországra és Kocsis Zoltánnal közösen megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart. Új, intenzív próbamódszereket vezetett be, nagy hangsúlyt fektetve a kamarazenére és az egyes zenekari tagok kreatív munkájára.
Vendégkarmesterként Fischer Iván rendszeresen vezényli a Berlini Filharmonikusokat, a Concertgebouw Zenekarát, a New York-i Filharmonikusokat, a Clevelandi Zenekart, az Orchestre de Paris-t, a Müncheni és az Izraeli Filharmonikusokat, a Felvilágosodás Korának Zenekarát. Operakarmesterként Mozart-ciklust vezényelt a Bécsi Állami Operaházban, és több produkciót irányított Zürich, London, Párizs, Brüsszel, Stockholm és Budapest operaházaiban. Zeneigazgatója volt a brit Northern Sinfoniának és a Kenti Operának, első vendégkarmestere a Cincinnati Szimfonikus Zenekarnak.
A 2000 és 2003 között a Lyoni Nemzeti Operaház zeneigazgatója volt, ezzel párhuzamosan mindvégig megtartotta zeneigazgatói posztját a Budapesti Fesztiválzenekarnál.
Bartók- és Liszt-felvételeit Gramophone-díjjal, Diapason d'Or-díjjal, Telerama-díjjal, Arte-, MUM- és Erasmus-díjakkal tüntették ki. Elnyerte a Magyar Köztársaság Elnökének Arany Emlékérmét, a nemzetközi kulturális kapcsolatok fejlesztéséért a Davosi Világgazdasági Fórum Kristály-díjjal tüntette ki.


Március 18.

Zeneakadémia, 19:30

Mozart: Il re pastore  - hangversenyszerű előadás

Aminta: Anna Maria Panzarella
Elisa: Ditte Andersen
Alessandro: Kressimir Spicer
Tamiri: Katerina Beranova
Agenore: Lothar Odinius
Vezényel: Fischer Ádám
Közreműködik: a Dán Rádió Kamarazenekara
http://www.dr.dk/drs

A Dán Rádió Kamarazenekara

Az együttes Dánia egyetlen hivatásos kamarazenekara, a világban az egyik legelismertebb reprezentánsa a dán zenei életnek. Az együttest 1939-ben alapították, vezető karmestere Fischer Ádám. Számos rádió- és CD-felvételt készítettek, hazájukban a legjobb Mozart-zenekarként emlegetik őket.

A Mozart-évforduló alkalmából nagyszabású operaciklust mutatnak be Mozart kevésbé ismert operáiból (Mitridate, re di Ponto; Lucio Silla; Il re pastore; Idomeneo; La clemenza di Tito).

Fischer Ádám

Karmester, Budapesten született (1949), zeneszerzést és vezénylést hazai stúdiumok után a Bécsi Zeneművészeti Főiskolán tanult. Nemzetközi karrierjét milánói versenygyőzelme indította el (1973), azóta rendszeres vendége a világ nagy operaházainak (Wiener Staatsoper, Milánói Scala, Met stb.) és fesztiváljainak (Salzburg, Bregenz, Maggio Musicale stb.), valamint lemezsorozatokat (például Haydn összes szimfóniája) készít. Öt évig (1987–1992) volt a Kasseli Állami Színház zeneigazgatója, 2000 őszétől a Mannheimi Nemzeti Színház operaegyüttesét vezeti, visszatérő vendég Bayreuthban. Spiritus rectora és művészeti vezetője az Osztrák-Magyar Haydn Zenekarnak és a Dán Rádió Kamarazenekarának, inspirálója a Gustav Mahler tiszteletére létrehívott ünnepi rendezvényeknek.

Március 19.

Művészetek Palotája - Fesztivál Színház, 19:30

"Főhajtás"

Magyarországi Bartók Kórusok Bartók-emlékestje

Kórusművek
Román népi táncok
I. rapszódia hegedűre és zongorára
Szvit a 44 hegedűduóból (Vavrinecz Béla hangszerelése)
Közreműködik: Cserna Ildikó / ének, Gulyás Márta / zongora, Szabadi Vilmos / hegedű, az ELTE Egyetemi Koncertzenekara
Bartók Béla nevét viselő legkiválóbb magyarországi nem hivatásos kórusok és az ELTE Egyetemi Koncertzenekarának hangversenye rendhagyó összeállítású, mert az ismert kórusműveken kívül - többek között zongorakíséretes népdalok, a zenekarra feldolgozott Román táncok, az I. Rapszódia, és bemutatóként a 44 hegedűduóból  hangszerelt Szvit is elhangzik.  A résztvevők e műsorral kívánnak fejet hajtani a zene óriása előtt.


Március 19.

Zeneakadémia, 19:30

English Concert

Haydn: A-dúr szimfónia, No. 64
Mozart: Adagio és fúga, K 546
C. Ph. E. Bach: Esz-dúr szimfónia, No. 2
Mozart: G-dúr hegedűverseny, K 216
C. Ph. E. Bach: G-dúr szimfónia, No. 4
(Művészeti vezető: Andrew Manze)
Közreműködik: Andrew Manze / hegedű
http://www.englishconcert.co.uk

English Concert

Az egyik legnevesebb angol régizene-együttes, 1973-ban alapította Trevor Pinnock. Hamarosan a világhírű zenekarok sorába emelkedett, repertoárja a kamarazenétől az operáig terjed. 2003-ban, három évtizednyi közös munka után, Trevor Pinnock a zenekar művészeti vezetését átadta a világhírű hegedűsnek, Andrew Manzénak, aki így nyilatkozott a felkéréssel kapcsolatban: „Igen megtisztelő feladat számomra az English Concert vezetése. Évek óta tisztelem az együttest és vezetőjét, meghatározó élményt jelentett, hogy tőlük hallottam életemben először régi hangszereken megszólaltatott korabeli muzsikát. Éppen ezért igen nagy izgalommal várom a jövőbeli közös munkát.”

Andrew Manze

Hegedűművész, karmester és kamarazenész, repertoárja a kora 17. századtól a 19. századig terjed. Előadóművészi pályája mellett tanít és publikál. Tanulmányait Cambridge-ben, a Londoni Királyi Akadémián és a Hágai Királyi Akadémián folytatta. Az Amsterdam Baroque Orchestra koncertmestere és az Academy of Ancient Music társigazgatója volt. Kamarazenészként tagja volt a Romanesca Triónak és 1984 óta rendszeresen játszik a csembalista Richard Egarr-ral. Szólistaként több mint harminc országban lépett már fel, vendégkarmesterként többször is dirigálta a berlini Deutsche Symphonie Orchestert és a Stavangeri Szimfonikusokat. Bach, Biber, Schmelzer, Vivaldi és Händel műveiből készített felvételeit (melyekkel több lemezdíjat - Gramophone, Edison, Cannes Classical Awards, Premio Internazionale del Disco Vivaldi Antica Italiana, Diapason d’Or, Német Lemezkritikusok Díja - is nyert) a Harmonia Mundi adja ki. Művészeti igazgatója az Európai Unió Barokk Zenekarának. Nemzetközi mesterkurzusok szívesen látott vendége, tagja a Royal Academy of Music-nak.

Március 19.

Művészetek Palotája - Nemzeti Hangversenyterem, 19:45

Budapesti Fesztiválzenekar

Rahmanyinov: II. (c-moll) zongoraverseny
R. Strauss: József-legenda
Vezényel: Fischer Iván
Közreműködik: Lang Lang / zongora
http://www.bfz.hu

Március 20.

Magyar Állami Operaház, 19:30

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

Goldmark: Tavasszal - koncertnyitány, op. 36
Chopin: I. (e-moll) zongoraverseny, op. 11
Csajkovszkij: II. szimfónia, op. 17
Vezényel: Rico Saccani
Közreműködik: Andrea Lucchesini / zongora
http://www.bpo.hu

Andrea Lucchesini 

Zongoraművész, 1965-ben született. Tanulmányait Maria Tipo irányítása mellett végezte és 1982-ben fejezte be. 1983-ban első díjat nyert a Dino Ciani Nemzetközi zongoraversenyen, ennek köszönhetően nemzetközi karrierje óriási lendülettel bontakozott ki. Kitűnő zenekarok világhírű karmestereivel (mint például: Claudio Abbado, Semyon Bychkov, Riccardo Chailly, Dennis Russell Davies, Charles Dutoit, Daniele Gatti, Gianluigi Gelmetti, Daniel Harding és Giuseppe Sinopoli) dolgozott együtt. 1994-ben az Accademia Chigiana Díját neki ítélte a nemzetközileg elismert zenetudósokból álló zsűri, 1995-ben pedig elnyerte az Abbiati Kritikusi Díjat. 2001-ben a Zürichi Fesztiválon ő mutatta be Luciano Berio új Szonátáját, valamint lemezfelvételt készített a Londoni Szimfonikusokkal Berio zongoraversenyéből (Echoing Curves). Koncertprogramjai híven tükrözik a 20. század zenéje iránti érdeklődését, Sinopolival CD-re vette Schönberg (Pierrot Lunaire) és Berg (Kamarakoncert) egy-egy művét. Kamarazenészként is igen aktív, rendszeres résztvevője Lockenhaus és Moritzburg kamarazenei fesztiváljainak, valamit művészeti vezetője a Torinói Kamarazenei Fesztiválnak. Állandó csellista partnerével (Mario Brunello) különleges zenei programokat állítanak össze.

2004 tavaszán egy nagyszabású olasz koncertturné keretében Beethoven valamennyi zongoraszonátáját és versenyművét előadta.

Március 22.

Művészetek Palotája - Nemzeti Hangversenyterem, 19:30

Az Accademia di Santa Cecilia Zenekara

Haydn: D-dúr szimfónia, No. 1
Szymanowski: I. hegedűverseny, op.35
Brahms: I. szimfónia
Vezényel: Antonio Pappano
Közreműködik: Christian Tetzlaff / hegedű
http://www.santacecilia.it/scw


Accademia di Santa Cecilia Zenekara – Orchestra dell'Accademia Nazionale di Santa Cecilia

Olaszország első olyan zenekara, melyet elsősorban a szimfonikus hangverseny-repertoár megszólaltatására hoztak létre. A 20. század kezdete óta mintegy 14000 koncertet adtak, a korszak legnagyobb egyéniségeivel – Mahler, Debussy, Strauss, Stravinsky, Hindemith, Toscanini, De Sabata, Karajan – működtek együtt. Vezető karnagyai közt találjuk Bernardino Molinari, Franco Ferrara, Fernando Previtali, Igor Markevitch, Thomas Schippers, Giuseppe Sinopoli, Daniele Gatti nevét, 1983 és 1990 között az együttes tiszteletbeli elnöke volt Leonard Bernstein. A legutóbbi időszakban a zenekart Myung-Whun Chung irányította, őt a 2005-2006-os koncertszezontól kezdve Antonio Pappano követi. Rendszeresen lépnek fel Olaszország legjelentősebb fesztiváljain, és szívesen látott vendégei az európai és távol-keleti koncerttermeknek is.

Antonio Pappano 

Karmester, Londonban született 1959-ben, olasz szülő gyermeke. Zongorát, zeneszerzést és vezénylést tanult az Egyesült Államokban. Már pályája kezdetén elkötelezte magát az operának és a színháznak. Dolgozott a New York City Opera-ban, Barcelonában (Gran Teatro del Liceu), a Frankfurti Operában, Chicagóban (Lyric Opera), a Bayreuthi Fesztiválon Daniel Barenboim asszisztense volt (Trisztán és Izolda, Parsifal, Ring). 1987-ben debütált az Oslói Operában (Puccini: Bohémélet), ahol 1990-től zeneigazgatóként is dolgozott. Ebben az időszakban vezényelt a Covent Garden-ben, az Angol Nemzeti Operában, San Franciscóban, irányította a Théâtre du Châtelet és a Berlini Staatsoper zenekarát. 32 évesen kinevezték belgiumi Théâtre Royal de la Monnaie zeneigazgatójává. 1993-ban mutatkozott be a Bécsi Staatsoper-ben. Óriási sikerrel „ugrott be” Christoph von Dohnànyi helyett egy új Siegfried-produkcióba. 1997-ben debütált a Metropolitan Operában, ugyanebben az évben az Izraeli Filharmonikus Zenekar első vendégkarmestere lett. 1999-ben – immár nem asszisztensként – vezényelt Bayreuthban (Lohengrin). 1999-ben jelölték ki a Royal Opera House (Covent Garden) zeneigazgatójának, a posztot – a neves intézmény történetében legfiatalabbként – 2002 szeptemberétől tölti be.

Christian Tetzlaff 

Az utóbbi évtized egyik legelismertebb hegedűművésze, aki egyaránt otthonosan mozog a klasszikus, romantikus és 20. századi zeneirodalomban. Káprázatos technikával és rendkívül személyes előadásmóddal közelít Bach, Beethoven, Brahms, Csajkovszkij, Berg, Ligeti, Bartók és Stravinsky muzsikájához, játékát az egész világon nagy elismerés övezi.

1966-ban született Hamburgban, zongorázni és hegedülni tanult. 14 évesen játszotta el először Beethoven Hegedűversenyét, a Lübecki Konzervatóriumban már csak a hegedűre összpontosított. Tanára Uwe-Martin Haiberg volt. 1985-86-ban az Egyesült Államokban tanult. Az elmúlt évtizedben a világ több jelentős zenekarával is fellépett (Berlini, Bécsi Filharmonikusok, Royal Concertgebouw Zenekara, NHK Szimfonikus Zenekar Tokió, több londoni nagy együttessel, az Egyesült Államokban Boston, Cleveland, Philadelphia és New York szimfonikus zenekaraival), karmesterpartnerei között találjuk Pierre Boulez, Christoph von Dohnanyi, Christoph Eschenbach, James Levine, Michael Tilson-Thomas és Franz Welser-Möst nevét. Kamarázott Leif Ove Andsnes, Sabine Meyer, Lars Vogt, Tabea Zimmerman és Heinrich Schiff oldalán.


Március 23.

Olasz Kultúrintézet, 19:30

Az Angelica Leánykar és a Helsinki Ifjúsági Vonószenekar Bartók-estje 
Vezényel: Gráf Zsuzsanna, Szilvay Csaba és Szilvay Géza
Közreműködik: Bogányi Gergely / zongora

Az Angelica Leánykart 1988-ban alapította az énekkar jelenlegi karnagya, Gráf Zsuzsanna.  A kórus a budapesti Városmajori Gimnázium zenei osztályának volt és jelenlegi tanulóiból áll. Az elmúlt 15 év alatt számos sikert értek el, és mára Magyarország egyik legtöbbet foglalkoztatott kórusává váltak, élő bizonyítékaként a Kodály-szellemiség teremtő erejének.

A ma már országhatárokon belül és kívül is ismert kórus a rendszeres hazai hangversenyeken kívül számos hazai és nemzetközi fesztiválon vett részt szép sikerrel, elhozta az athéni – 10. Nemzetközi Kórusfesztivál I. díját és a verseny nagydíjas kórusa címét is.
A kórus többször adott hangversenyt a Magyar Rádióban és Televízióban, legutóbb 2003. december 24-én a kórus 15 éves jubileumi hangversenysorozatának második koncertjeként, a Szent István Bazilikában bemutatott karácsonyi műsorát sugározta a Magyar Televízió.

Koncertkörúton járt kétszer Amerikában, 1998-ban, majd 2000-ben, amikor a kórus nagy sikerrel képviselte hazánkat és Európát az Észak-Amerikai Kórusszövetség szimpóziumán; Ausztriában; Erdélyben; Franciaországban, ahol, a 2001-ben Franciaországban megrendezett Magyar Kulturális Évad keretén belül, hatalmas sikerrel adott koncertet a Notre-Dame-ban és az Évry Katedrálisban, mely koncerteket a francia rádió is közvetítette; Japánban; Németországban és Svájcban.

Ez alatt a 15 év alatt 5 CD-t jelentettek meg, és jövő hónapban fejezik be 6., a Hungaroton gondozásában megjelenő CD-jüknek stúdiófelvételeit.

Március 23.

Művészetek Palotája - Nemzeti Hangversenyterem, 19:30

Maxim Vengerov  

Mozart: G-dúr szimfónia, K 318
Sosztakovics: I. (a-moll) hegedűverseny
Schumann: C-dúr szimfónia, op. 61
Vezényel: Hamar Zsolt
Közreműködik: Pannon Filharmonikusok - Pécs
http://www.maximvengerov.org/
http://pannonfilharmonikusok.hu/
Maxim Vengerov

A világ egyik legkeresettebb hegedűművésze, a szibériai Novoszibirszkben született 1974-ben. Négy éves korában kezdett el hegedülni és alig néhány hónap múlva már nyilvánosan is bemutatta tudását. Később a legendás hegedűtanárnál, Zakhar Bronnál folytatta tanulmányait, tízévesen megnyerte a Junior Wieniawski-versenyt Lengyelországban. Már egészen fiatalon olyan zenekarokkal játszott együtt, mint a Royal Concertgebouw Zenekar, a BBC Filharmonikusok vagy a Szovjet Állami Zenekar. 1995-ben Prokofjev- és Sosztakovics-hegedűversenyekből készített lemezt, mellyel elnyerte a Gramophone „Az év legjobb felvétele” (Best Record of the Year) és a legjobb versenymű-felvétel (Best Concerto Recording) díját, majd két kategóriában is jelölték a Grammy-díjra.

Rendszeresen koncertezik Európában, az Egyesült Államokban, a Távol-Keleten és Ausztráliában.

2003-ban mélyhegedűn tanult és CD-felvételt készített Walton Brácsaversenyéből. Tanárként, mesterkurzusok vezetőjeként ugyanolyan keresett, mint pódiumművészként. 2005-ben nem turnézik, a pihenés mellett jazzimprovizációt tanul, valamint új darabokat, köztük egy számára készült új kompozíciót, Benjamin Juszupov művét.

Március 24.

Művészetek Palotája - Nemzeti Hangversenyterem, 19:30

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenye Bartók Béla születésének 125. évfordulója alkalmából

I. hegedűverseny, op. posth
I. zongoraverseny
Concerto
Vezényel: Kocsis Zoltán

Közreműködik: Kelemen Barnabás / hegedű, Ránki Dezső / zongora
http://www.filharmonikusok.hu

Ránki Dezső
Budapesten végezte tanulmányait, 1973-ban szerzett diplomát a Zeneakadémián, Kadosa Pál és Rados Ferenc növendékeként. Még tanulóévei alatt, 1969-ben, 18 évesen nyerte meg a zwickaui nemzeközi Schumann-verseny 1. díját, ez idő óta koncertezik világszerte. Rendszeresen fellép Európa legtöbb országában, több ízben járt Észak- és Dél-Amerikában és két-háromévente Japánban. Játszott többek között a Berlini Filharmonikusokkal, a Londoni Filharmonikusokkal, az amszterdami Concertgebouw zenekarával, a párizsi Orchestre National-lal, az NHK zenekarával és számos neves karmesterrel, pl. Solti György, Végh Sándor, Lorin Maazel, Zubin Mehta stb.

Jelentős szerepet játszik életében a kamarazene, 1985 óta rendszeresen koncertezik Klukon Edit társaságában négykezes és kétzongorás művekkel. Ez évben jelenik meg közös lemezük Liszt és Satie kompozícióival a BMC kiadónál.

A 2005-2006-os évadban Párizsban, Toulouse-ban, Koppenhágában, Brüsszelben és több spanyol, valamint német városban hangversenyezik a számos magyarországi koncert mellett. E koncertek műsorának gerincét elsősorban Bartók és Schubert művei alkotják.

Március 26.

Művészetek Palotája - Nemzeti Hangversenyterem, 19:30

Mozarteum Orchester Salzburg

Mozart: g-moll szimfónia, K 183
Mozart: A-dúr zongoraverseny, K 488
Mozart: C-dúr (Jupiter) szimfónia, K 551
Vezényel: Ivor Bolton
Közreműködik: Lars Vogt / zongora
http://www.mozarteum.orchester.at

Mozarteum Zenekar

A Mozarteum Zenekar története 1841-ben kezdődött, ekkor néhány salzburgi polgár és Mozart özvegye, Constanze megalapította a Katedrális Zenei Egyesületet és a Mozarteumot. Az együttes modernkori története 1920-ban kapott új lendületet, amikor Bernhard Paumgartner meghívása nyomán a zenekar bemutatkozott a Salzburgi Fesztiválon, később olyan karmesterekkel dolgoztak együtt, mint Karl Böhm, Hans Knappertsbusch, Clemens Krauss, Josef Krips és Paul Hindemith, a későbbiekben pedig Riccardo Muti vagy Nikolaus Harnoncourt. Napjainkban a zenekar Salzburg város és tartomány szimfonikus együttese, 91 főállású tagja van, évente mintegy 130 koncertet ad. A szezon legintenzívebb szakasza természetesen a salzburgi Fesztivál idejére esik, a színházi évadban az együttes a Salzburgi Színház produkcióinak állandó résztvevője. Nemzetközi turnéik során Európa híres koncerttermeiben, az Egyesült Államokban és a távol-keleten lépnek fel.  Az elmúlt tíz évben különböző kiadóknál több mint 25 lemezfelvételt készítettek. Ezek közül a legkiemelkedőbb a Capriccio-nál rögzített teljes Mozart szimfónia-ciklus, mely az új Mozart-összkiadáson alapult.

Ivor Bolton 

Az angol karmester a Cambridge-ban, a  Royal College of Music-ban és a Londoni Nemzeti Opera Stúdiójában végezte tanulmányait. Alapítója a St. James’s Baroque Zenekarnak, a Skót Kamarazenekarnak, a Glyndebourne Touring Operának és az English Touring Operának. Szoros együttműködésben dolgozik a Bajor Állami Operával, Händel, Monteverdi és Gluck műveket dirigált.
Vezényelt a Covent Gardenben, a Bolognai Teatro Comunaléban, a San Francisco-i Operában, az Ausztrál Operában, a Párizsi Operában, a Berlini Deutsche Oper-ben, Firenzében, Genfben, Lipcsében, Brüsszelben. Anglia valamennyi nagy operatársulatával és zenekarával dolgozott. 2004-ben több operát és zenekari koncertet vezényelt a Salzburgi Fesztiválon és kinevezték a Mozarteum Zenekarának vezető karmesterévé.

Lars Vogt

Német zongoraművész, 1970-ben született. 1990-ben második díjat nyert a Leeds-i Nemzetközi Zongoraversenyen. A világ zenei közvéleménye generációjának egyik vezető előadóművészeként tartja számon. Az elmúlt évtizedben szóló és zenekari koncertek sorát adta Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában. Az EMI lemezkiadó exkluzív művészeként 15 CD-je jelent meg, köztük Schumann, Grieg és Beethoven zongoraversenyei a Birminghami Zenekarral és Sir Simon Rattle-lel. Rattle így nyilatkozott róla: „az egyik legkiválóbb muzsikus, akivel együttműködhettem.” Szólólemezein Haydn, Beethoven, Schubert, Brahms, Schumann, Csajkovszkij és Muszorgszkij műveit játssza. Claudio Abbado vezényletével vette fel Hindemith Kammermusik sorozatának második darabját. A 2003/2004-es koncertszezonban a Berlini Filharmonikus Zenekar rezidens zongoristája volt. Kamaramuzsikusként olyan partnerei voltak, mint Christian Tetzlaff, Borisz Pergamenscsikov, Heinrich Schiff, Truls Mørk, illetve a világhírű színész, Klaus-Maria Brandauer.

Március 27.

Zeneakadémia, 19:30

Mozart: Zaide - hangversenyszerű előadás
Vezényel: Graeme Jenkins
Közreműködik: a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Szereplők:

Zaide: Csereklyei Andrea
Gomatz: Szappanos Tibor
Allazim: Hámori Szabolcs
Szulejmán: Megyesi Zoltán
Ozmin: Massányi Viktor
Előénekes: Szerekován János
Három rabszolga: Basky István, Mezei Krisztián Tibor, Wittner Géza

Március 27.

Az MTA Roosevelt téri Díszterme, 19:30

"Ez nem Mozart?!"

Mozart: Introduction, K 425a
Michael Haydn: G-dúr szimfónia, MH 334, K Anh. A 53
Mozart: D-dúr hegedűverseny, K 271a
Mozart: E-dúr kürtverseny-tétel, K 494a
Eberl: C-dúr szimfónia, w.o.n. 7
Vezényel: Vashegyi György
Közreműködik: Erdődy Kamarazenekar (művészeti vezető: Szefcsik Zsolt), Gulyás Emese / hegedű, Nagy Miklós / kürt
http://www.aspect.hu/Erdody

Mozart rövid bevezetést írt Michael Haydnnek ahhoz a G-dúr szimfóniájához, melyet saját Linzi szimfóniájával együtt mutatott be, s mivel e célból saját kezűleg másolta le, sokáig az ő művének tartották. 2006-ban lesz Michael Haydn halálának 200. évfordulója is, a darab műsorra tűzése így kétszeresen is aktuális.

A D-dúr hegedűverseny tekintetében Mozart szerzősége a mai napig vitatott. Gulyás Emese kiváló, fiatal hegedűművésznő idén e darab bemutatásával (az Erdődy Kamarazenekar kíséretével) nyert kitüntetéses diplomát a Zeneakadémián. Valószínűleg jelenleg ő az egyetlen Magyarországon, aki e művet repertoáron tartja.

Az E-dúr kürtverseny-tétel bevezető szakasza és témái bizonyosan Mozart kezétől származnak, kiegészítésére már korábban is több, kevésbé sikeres kísérlet történt, míg a közelmúltban Dénes István elkészítette a Mozart stílusához mindezidáig legközelebb álló befejezést. A darab premierje 2006 januárjában Trierben lesz, ahol Nagy Miklós, a Luxemburgi Rádiózenekar (korábban az ÁHZ, majd a Budapesti Fesztiválzenekar) szólókürtöse mutatja be.

Anton Eberl itthon kevéssé ismert, kiváló bécsi komponista (egyébként Mozart barátja) korai, C-dúr szimfóniája az 1700-as évek végétől több ízben, de utoljára még 1940-ben is Mozart neve alatt jelent meg.

Erdődy Kamarazenekar

1994-ben alakult a Budapesti Fesztiválzenekar és a Rádiózenekar fiatal zenészeiből, valamint zeneakadémiai hallgatókból. A zenekar elsősorban egyházzenei művek előadását tűzte ki célul, különös figyelmet fordítva a XVIII. sz. magyar vonatkozású, többnyire kiadatlan és századunkban igen kevéssé játszott, méltatlanul feledett alkotásaira, melyekből mára egyedülálló repertoárt alakított ki. Az együttes nevének megválasztása is a XVIII. sz. iránti érdeklődésre utal: gondolva Erdődy János grófnak az 1700-as évek végén Pozsonyban fenntartott hasonló méretű zenekarára, ill. a Budai Várban álló Erdődy palotára, mely ma az MTA Zenetudományi Intézetének otthona. A zenekar alapítója és művészeti vezetője Szefcsik Zsolt hegedűművész. Az együttes munkáját kutatásaival Farkas Zoltán zenetudós (MTA) segíti. Az együttes első CD lemeze (1997), mely G. Druschetzky Budán élt zeneszerző két kiváló, a zenekar által „újra felfedezett” művét mutatta be. Második CD-jüket (1999) Michael Haydn addig publikálatlan, az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött műveinek szentelték. A lemez 2000-ben a francia Le Monde de la Musique című szaklaptól a „Choc” kitüntető címet kapta. Ugyanebben az évben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma felkérésére a zenekar működött közre Rómában, a Jubileumi Év alkalmából rendezett Nemzetközi Egyházzenei Koncert-sorozatot megnyitó Magyar Nemzeti Esten. A zenekar tevékenységének újabb irányát jelzi új kompozíciók kortárs magyar szerzőktől való megrendelése, melyek közül elsőként Orbán György Stabat Materét mutatták be. A zenekar fennállásának ötéves jubileuma alkalmából 1999. decemberében válogatást jelentetett meg koncertfelvételeiből „Magyarországi zenei ritkaságok 1740-1840” címmel. A lemez háromnyelvű CD-ROM mellékletet is tartalmaz, amely az elhangzó művekről és szerzőikről nyújt forrásértékű információkat.

Az Erdődy Kamarazenekar negyedik lemeze 2001-ben jelent meg J. N. Hummel két nagyszabású művének első felvételével, s a Le Monde de la Musique c. laptól 2001 júliusában ismét elnyerte a „Choc” díjat. 2001 szeptemberében a franciaországi Magyar év rendezvénysorozat keretében a zenekar nagysikerű hangversenyt adott az Ile de France Fesztiválon, amelyet közvetített a francia rádió. Az együttes 2002-ben elnyerte a Gramofon című szaklap által alapított „Magyar Klasszikus Díjat”. A 2003-as év különösen eredményes volt az együttes számára, hiszen négy lemezt rögzített: J. M. Sperger kürtversenyeit Nagy Miklós közreműködésével, Pleyel hegedűversenyét Szabadi Vilmossal, Orbán György Stabat Materét, valamint a varsói DUX kiadónál lengyel és magyar szerzők műveit jelentette meg.

Március 28.

Zeneakadémia, 19:30

Bázeli Kamarazenekar

Bartók: Zene húros hangszerekre, ütőkre
és cselesztára
Martin: Petite Symphony Concertante
Martinů: Kettősverseny két vonószenekarra, zongorára és üstdobra
Vezényel: Christopher Hogwood
http://www.kammerorchesterbasel.com

Bázeli Kamarazenekar

Európa egyik vezető kamarazenekara. Hírnevét, nemzetközi rangját – s nem túlzás – zenetörténeti szerepét a legendás Paul Sacher (1906–1999) alapozta meg. 1926-tól 1987-ig dolgozott az együttessel, zenekarvezetőként és karmesterként olyan zeneszerzőktől rendelt, majd mutatott be műveket, mint Bartók Béla, Paul Hindemith, Ernst Krenek vagy Igor Stravinsky, s e művek többsége mára a 20. századi zene klasszikus alkotásaivá váltak. Egész élete során aktív kapcsolatban állt a kortárs zenével. Luciano Berio, Elliott Carter, Cristóbal Halffter, Hans Werner Henze, Heinz Holliger vagy Wolfgang Rihm – s a sort még hosszasan lehetne folytatni – tett eleget Sacher felkéréseinek.

Az együttes első koncertjét 1927-ben tartotta, műsorán Händel-, Bach-, Mozart-művek, valamint (jellemző módon) egy ősbemutató, Rudolf Moser zenekarra és csellóra komponált szvitje szerepelt. Sacher tudatosan fordult a barokk és klasszikus, valamint a modern repertoár felé, úgy vélte, hogy a régi zenében való jártasság nyitja meg az utat a modern művek interpretációja előtt. E filozófia azóta is meghatározza a zenekar működését. Tagjai otthonosan mozognak a régi és a modern hangszeres játékmód területén. Nincs állandó vezető karmesterük, a muzsikusok maguk döntenek a zenekart jellemző sajátos profilról, a vendégszólisták személyéről és a repertoárról. Dolgoztak Giovanni Antoninivel, Philippe Herreweghével, David Sternnel, Paul Goodwinnal. Vendégük volt többek között Barbara Bonney, Thomas Zehetmaier, Gidon Kremer, Pieter Wispelwey, Steven Isserlis, Robert Levin, Andreas Steier, Wolfgang Meyer és Reinhold Friedrich.

Christopher Hogwood 

Karmester, zenetudós, előadóművész (billentyűs hangszerek) a historikus zenei praxis egyik úttörő egyénisége. Neve évtizedekre összeforrt az Academy of Ancient Music együttessel, számos lemezt készítettek a barokk-klasszikus korszak zenéjéből. Különösen vonzódik a 20. századi repertoár egyik meghatározó szeletéhez, a neo-barokk, neo-klasszikus irányzathoz, valamint a modern cseh zene egyik reprezentánsához, Bohuslav Martinuhoz. (1999-ben elnyerte a prágai Martinu Alapítvány Érmét.) Számos zenetörténeti tárgyú cikket és könyvet publikált – elsősorban Händel, Mozart és Haydn művészetével kapcsolatban –, a Cambridge-i Egyetem tiszteletbeli professzora és a Royal Academyof Music vendégtanára.

Március 29.

Művészetek Palotája - Nemzeti Hangversenyterem, 19:30

Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar

Bartók: Hegedűverseny
Mozart: Requiem, K 626
Vezényel: Ligeti András
Közreműködik: Lendvay József / hegedű, a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Strausz Kálmán)
http://www.orchestra.matav.hu

Március 30.

Zeneakadémia, 19:30

Mascagni: Parasztbecsület
Monleone: Parasztbecsület
- hangversenyszerű előadás

Vezényel: Pál Tamás

Közreműködik: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenekara és Énekkara
(A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel közös rendezésben.)

Március 31.

Zeneakadémia, 19:30

RZ 25

Rácz Zoltán hangversenye művészi pályafutásának 25. évfordulója alkalmából

Xenakis: Rebonds
Cage: Fads and Fancies in the Academy - magyarországi bemutató
Dukay: Lebegő pára a mélység színén - a kavargó esti szelekben
Kagel: L'art bruit - szóló két előadóra - magyarországi bemutató
Bach: E-dúr versenymű, BWV 1042
Bartók: Concerto két zongorára és ütőhangszerekre
Vezényel: Kocsis Zoltán és Dukay Barnabás
Közreműködik: Bojtos Károly, Holló Aurél, Váczi Zoltán (az Amadinda Ütőegyüttes tagjai); Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Klukon Edit / zongora, Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Április 1.

Zeneakadémia, 19:30

Kincses Veronika és a Liszt Ferenc Kamarazenekar Mozart-estje

D-dúr divertimento, K 205
Non più, tutto ascoltai, K 490 - koncertária
Ch'io mi scordi di te, K 505 - koncertária
D-dúr divertimento, K 251
Koncertmester: Rolla János
Közreműködik: Jandó Jenő / zongora
http://www.lfkz.hu

Április 2.

Budapest Kongresszusi Központ, 19:30

Royal Philharmonic Orchestra 

Mozart: Figaro házassága - nyitány
Sztravinszkij: Tűzmadár - szvit
Sosztakovics: V. szimfónia
Vezényel: Daniele Gatti

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
 
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
Aforizmák
„ ..lángolunk a legnemesebb eszményekért, csak éppen azzal a feltétellel, hogy maguktól váljanak elérhetővé...és főleg ingyen."
Dosztojevszkij
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ