Alba Regia Feszt és Jazzverseny lesz augusztusban Székesfehérváron
Dátum: 2014. április 15., kedd, 15:37

Hagyományt szeretnének teremteni az Alba Regia Feszt és Jazzverseny megrendezésével augusztus 5. és 7. között Székesfehérváron - jelentették be a szervezők keddi sajtótájékoztatójukon.

Mits Gergely, a Kodolányi János Főiskola művészeti tanszékének vezetője elmondta, hogy több évtizedes hagyománya van a városban a dzsesszfesztiváloknak, amelyet "újra életre keltenek". A rendezvénnyel párhuzamosan - idén, utána kétévente - dzsesszversenyt is rendeznek, ahol a fiatal tehetségeknek kívánnak lehetőséget adni a fellépésre.

Közölte: tudatos tervezés eredménye a hétköznapi időpont, amellyel a Fehérvári Zenei Napok folytatásaként több mint egy hétig zenei események színhelye lesz a város. Hozzátette: nem "ortodox dzsesszfesztivált szerveznek", vagyis nem belterjes eseményt képzeltek el, hanem igényes műfajokat felvonultató kortárs rendezvényt szeretnének a következő évtizedekre.

Vörös Tamás, a bodajki Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium művészeti igazgatója kiemelte: a koncertek nagy része ingyenes lesz, kizárólag a Vörösmarty Színházban fellépő külföldi világsztárok, a funky zenét játszó Dirty Loops és a gitárvirtuóz Biréli Lagrene előadásaira kell jegyet váltani. A többi koncert a Fő utcai színpadon lesz, ahol a magyar sztárok között a Budapest Ragtime Band, Babos Gyula és Biga is fellép.

A fiatal együttesek és a zeneművészetis diákok számára két helyszínen kínálnak fellépési lehetőséget: a Zichy-ligeti zenepavilonban és a Szent István Király Múzeum udvarán.

Hangsúlyozta: a városvezetés nyitott volt a fesztivál megrendezésére, és főszponzorként állt a program mellé.

Az MTI kérdésére elmondta, hogy a fesztivál elődjének számító Alba Regia Jazz Fesztivált 1967-től 1986-ig rendezték meg a Videoton vállalat támogatásával és a Magyar Rádió szakmai segítségével. Hozzátette: a rendszerváltoztatást követően hosszú csend következett, majd 2000-ben és utoljára 2002-ben rendezték meg a fesztivált.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
 
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
Aforizmák
„Aki az érvelést nem tudja támadni, az érvelőt támadja."
Paul Valéry
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ