Ma kezdődik a Budapest Folk Fest
Dátum: 2014. április 22., kedd, 23:36

Ma kezdődik a Budapest Folk Fest, amelyet ötödször rendez meg a Fonó Budai Zeneház. Április 27-ig öt helyszínen lesznek nép- és világzenei koncertek és események, fellép mások mellett a Dresch Quartet, a Csík Zenekar, a CimbaliBand és a baszk Juan Mari Beltran.

A Fonó 2010 óta minden tavasszal megrendezi a folk fővárosi ünnepét, bemutatva a nép- és a világzene legnevesebb hazai és határon túli képviselőit, valamint ragos külföldi művészeket. Ma lesz a Locsolóbál, amely koncert és táncház egyben. Az eseményre a sepsiszentgyörgyi Hevedert, az egyik leghitelesebb és legnépszerűbb erdélyi táncházi zenekart hívták meg a Fonóba.

Kedden Etno-jazz napot tartanak a Fonó Budai Zeneházban, fellép Mezei Szilárd vajdasági hegedűs-brácsás és zenekara, Karoliina Kreintaal észt hegedűs triója, valamint a Dresch Quartet. Szerdán táncház lesz, ezúttal a Békés megyei Méhkerékről, Magyarország legnagyobb román többségű településéről érkeznek hagyományőrzők a Méhkeréki bálba, muzsikál a Szeret és az adatközlő vendégek. Szintén szerdán lesz a Csík Zenekar lemezbemutató koncertje a Művészetek Palotájában.

Csütörtökön, Szent György-napon a Fonóban a Györgyöké a főszerep. Az est házigazdája Lányi György, a Téka zenekar vezetője, fellép Ferenczi György és zenekara, a Rackajam, Pál István "Szalonna" és bandája. Megnyílik Vadász György és Csete György építész közös tárlata, és Szent György-hegyi borokat is kóstolni lehet. A Hagyományok Házában ezzel párhuzamosan a Fölszállott a páva egyik korábbi győztese, a Parapács zenekar ad koncertet.

Idén is lesz "Csak csajok nap" a Budapest Folk Festen a Fonóban: pénteken Szvorák Kati és tanítványai énekelnek, bemutatkozik a Csercsel női kvartett, fellép Csizmadia Anna, a Magony trió és a Forgó zenekar. Aznap este a CimbaliBand a gödöllői Művészetek Házában mutatja be új lemezét.

Szombaton a badacsonyi régió borai lesznek a középpontban a Fonóban, ahol a Buda Folk Band, a Góbé zenekar és a Tallabille zenél. A nagyteremben este a baszk zene egyik legismertebb képviselője, Juan Mari Beltran és zenekara lép fel.

A Budapest Folk Fest gálája a Kobuci Kertben lesz vasárnap. A Fúvós Fergetegen fellép a Fanfara Complexa és román vendége, a Fanfara Shukar zenekar.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
 
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
Aforizmák
„ Ha tudtam volna, hogy ily sokáig élek, jobban vigyáztam volna magamra."
„ Eubie " Blake
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ