Ötvenedik alkalommal rendezik meg a Nyírbátori Zenei Napok programját
Dátum: 2016. július 24., vasárnap, 10:32

Az idén már 50. alkalommal, július 30. és augusztus 19. között rendezik meg a kelet-magyarországi térségi egyik legnagyobb kulturális eseményét, a Nyírbátori Zenei Napok programját.

Vályogos Gréta, a Nyírbátori Kulturális Központ szervezője az MTI-nek elmondta: az első rendezvényt 1967-ben tartották a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban, ahol fél évszázad alatt a neves zene- és énekkarok mellett olyan világhírű előadók, karmesterek léptek fel, mint Simándy József, Vaszy Viktor, Kobajasi Kenicsiró, Ruha István, Kovács Dénes, Szenthelyi Judit, Igor Ojsztrah, Petrovics Emil és Kocsis Zoltán.

Az idei programban tíz koncertet, torony- és térzenét, valamint zenei és musicalestet rendeznek. Emellett három, a rendezvénnyel kapcsolatos kiállítás is várja majd az érdeklődőket.

Az 50. Nyírbátori Zenei Napok július 30-án délután torony- és térzenével kezdődik, a polgármesteri hivatal épületének tornyában, illetve a város kulturális központja előtti lépcsőpiramison. A nyitónapon a rendezvény keretében szervezett 8. Nyírbátori Fúvószenekari Találkozó résztvevő együttesei lépnek fel. Másnap a szlovákiai Golddies Zenekar ad koncertet a Báthori-kastélyban.

Augusztus 6-án a magyar néptáncot modern színpadi formában bemutató Experidance Produkció a Gyöngyhajú lány balladája című musicaljével lép fel a zenei napok programjában. A Balaton-part ősi mitikus legendáit visszaidéző darabot a Nyírbátori Kulturális Központban láthatják az érdeklődők. Augusztus 7-én a BrassEleven Zenekar ad térzenét a Minorita Templom- és Rendház udvarán, este a budapesti Liszt Ferenc Kamarazenekar Vivaldi-estjét rendezik ugyanott.

Augusztus 13-án Molnár Ferenc Caramel a Debreceni Kodály Filharmonikusokkal ad koncertet a Nyírbátori Kulturális Központban. Másnap este a Budapest Jazz Orchestra lesz a kulturális központ vendége.

Az augusztus 19-i zárónapon a BrassEleven Zenekar ad térzenét a Nyírbátori Református Templom előtt, majd az imaházban a Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenyét rendezik meg, melyen közreműködik Pitti Katalin operaénekes.

A zenei napok ideje alatt a Nyírbátori Kulturális Központban a korábbi rendezvények plakátjaiból, valamint zeneszerzőket és hangszereket ábrázoló bélyegekből lesz kiállítás. A Báthori István Múzeumban pedig Simándy József (1919-1997), Kossuth-díjas operaénekes, főiskolai tanár életét, munkásságát bemutató emlék-kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
 
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
Aforizmák
„ Szép keze van, csakugyan... De képzelje el, milyen csúnya volna ugyanez lábnak!"
Karinthy Frigyes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ