Cseh Tamás Program: újabb támogatásokról döntöttek
Dátum: 2016. október 27., csütörtök, 9:51

Huszonöt induló zenekar, valamint 53 vidéki és 8 határon túli klub kapott támogatást a Cseh Tamás Program harmadik évadának első két alprogramja keretében. A támogatásról szóló okleveleket szerdán adták át Budapesten az Akvárium Klubban.

A nyertes előadók hang- és képfelvétel készítésére 2-2 millió forintos támogatást kapnak összesen 50 millió forint értékben, a klubok élő koncertek megszervezésére pedig összesen csaknem 150 millió forintot fordíthatnak.

Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke hangsúlyozta, hogy a kluboknak szánt támogatást majdnem a tavalyi összeg duplájára emelte a kollégium.

Elmondta, hogy az idei 274 pályázó közül - az előzetes hangfelvételek alapján - 54 jelentkezőt hívtak be a programiroda tagjai. A végső döntést meghozó NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium ebben az évben is elfogadta a felkért zsűri - összesen 45 könnyűzenei szakember - pontozása alapján kialakult sorrendet, viszont a támogathatók számán és a rendelkezésre álló 50 millió forintos kereten nem változtatott, így mind a 25 kiválasztott előadó 2-2 millió forint támogatásban részesül.

A leadási határidőig 79 magyarországi koncerthelyszín 240 millió forintnyi tervvel jelentkezett, köztük több olyan, amelyik az előző két évben már kapott támogatást. A határon túli kluboknak szóló felhívásra 14 pályázat érkezett Erdélyből, a Vajdaságból és Szlovákiából, összesen 40 millió forintnyi támogatást igényleve.

A 78 beérkezett pályázat közül 53 támogatását javasolta a kollégium, míg a határon túli jelentkezők közül nyolc esetben ítéltek meg támogatást.

Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Program megvalósításáért felelős kollégium vezetője elmondta, hogy a programban eddig összesen 2 milliárd forintot használhattak fel.

Az év végéig az előzenekari programon túl kisebb pályázatokat hirdetnek meg. Folytatódik a könnyűzenei örökség megőrzésének programja, a jogdíjas és menedzserképzés alprogram, valamint a könnyűzenei sajtót segítő alprogram is. Elmondta, hogy az idén 625 millió forintot fognak még pályázat útján szétosztani. Hangsúlyozta, hogy ebből az összegből elindulhat a könnyűzenei oktatásról szóló alprogram is, amelyet régóta terveznek.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
 
G. B. Shaw híres volt szarkasztikus megjegyzéseiről. Egy alkalommal régi hölgyismerőse panaszkodott az írónak:
Aforizmák
„ Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött."
Karinthy Frigyes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ