Ács Gyula népi hangszerekre írt műveit mutatják be a Fonóban
Dátum: 2016. november 19., szombat, 8:00

Ács Gyula népi hangszerekre írt műveit és népdalfeldolgozásait mutatják be a Fonó Budai Zeneházban december 1-jén - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.

A Szép fehér pekulár című lemezbemutató koncerten közreműködik a miskolci Reményi Ede Kamarazenekar, Török Tilla (ének), Bese Botond (duda) és Ács Gyula (duda, tárogató).

Ács Gyula zeneszerző, folklorista a műsorban elmondta, hogy a Reményi Ede Kamarazenekar kérte fel népi hangszerre komponált versenyművek megírására.

A tárogatóra készült Joc (Zsok) című darabhoz egy magyarországi román többségű falu, Elek zenei hagyományából merített. Sok felvételt meghallgatva választotta ki a fúvós hangszereken megszólaló, hegedűtokon dobolva kísért zenéket, amelyeket végül feldolgozott.

A Fonó kiadásában megjelenő albumon a Joc (Zsok) és a kettős Magyar dudaverseny mellett három népdalfeldolgozás, kettő mezőkövesdi népdal és egy moldvai csángó dallam hallható. Utóbbi, a megölt havasi pásztor balladája, a Miorita lett a lemez címadó dala. A lenyűgöző hatású dallam mindössze négy hangból áll, de rendkívül nagy erővel szólal meg - fűzte hozzá Ács Gyula.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
 
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
Aforizmák
„ ...aki meghallgatja a IX. szimfóniát, és utána nekiül, hogy tapétaminát rajzoljon, az vagy szélhámos, vagy degenerált."
Loos
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ