Halmos Bélára emlékeznek Gyulán jövő szerdán
Dátum: 2016. december 5., hétfő, 9:22

Halmos Béla prímás, népzenekutató, a táncházmozgalom egyik alapítója tiszteletére emlékestet rendeznek Gyulán szerdán - tájékoztatta közleményben az MTI-t a szervező Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft.

A gyerekkorát a békési fürdővárosban töltő és komolyzenei tanulmányait itt kezdő Halmos Béla előtt tisztelegve délután barátai és tisztelői megkoszorúzzák az emléktábláját - írják.

Este hét órakor a művelődési házban kétrészes előadáson idézik meg az alakját. Az első részben filmbejátszásokat vetítenek, miközben népzenei és néptánc produkciók lesznek láthatók a színpadon. Ebbe a fellépők bevonják a gyulai táncházas közösséget, köszönetet mondva azért, hogy Halmos Béla negyven év munkájával létrehozta a magyarországi táncházmozgalmat, amelyet az UNESCO 2011-ben a szellemi kulturális világörökség részének nyilvánított.

A műsor második részében a Nemzeti Színház Betyárjáték című produkcióját mutatják be, amelyben szintén "feltűnik" hegedűjével Halmos Béla a filmvásznon muzsikálva.

Az estet Görgényi Ernő polgármester és Halász János országgyűlési képviselő nyitja meg.

Az emlékműsor mellett december 7-én a művelődési házban Béla bácsi címmel fotókat mutatnak be a művész életéről és munkásságáról.

Az alkotók fontosnak tartották, hogy a budapesti megemlékezés mellett Gyulán is együtt tiszteleghessenek Halmos Béla munkássága előtt, aki mindig büszkén hangoztatta kötődését szeretett városához - olvasható a közleményben.

Halmos Béla 1946. június 4-én Szombathelyen született. 1970-ben szerzett építészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. Zenei tanulmányait komolyzenével kezdte, hegedülni és brácsázni tanult, 1969-ig játszott amatőr együttesekben. 1969-től előbb a Sebő-Halmos-duó, majd a Sebő-együttes alapító tagjaként az énekelt versek és a népzene előadóművészeként szerepelt a világ számos országában. 1987-ben megszerezte a zenetudományok kandidátusa fokozatot. 1992-ig a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének főmunkatársa volt.

Novák Ferenc, Sebő Ferenc és Martin György közreműködésével alapította meg 1972. május 6-án Budapesten az első táncházat. 2012-ben a Népművészet Mestere díjjal, 2013-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki. 2013 májusában a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjai közé választotta.

Halmos Béla 2013 júliusában, 67 éves korában hunyt el. A népzenészre, aki idén lenne 70 éves, számos rendezvénnyel emlékeztek meg a Hagyományok Háza szervezésében.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc jókedvű társasággal vacsorázott egy óbudai vendéglőben. Az asztalok között állandóan ott lábatlankodott egy szemtelen kiscsirke, le-lecsapva a morzsákra.
 
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
Aforizmák
„Számomra a titkok a lelki élet nagy gyűjtőmedrei, a titkok, amiket az ember magában hordoz, a szeretet, az üdvösség..."
Fellini
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ