Virtuózok - Újévi koncert a Zeneakadémián
Dátum: 2016. december 6., kedd, 7:09

Gálakoncerttel köszöntik az új esztendőt január 1-jén este a Virtuózok a Zeneakadémia nagytermében. A hangversenyen a közmédia klasszikus zenei tehetségkutatójának felfedezettjei, valamint Molnár Levente operaénekes is fellép.

"Itt nem lesznek show elemek, vetítések, minden kizárólag a zenéről, a tehetségről fog szólni" - mondta el Peller Mariann, a Virtuózok producere hétfőn a koncert budapesti sajtótájékoztatóján. Felidézte: idén januárban hagyományteremtő szándékkal rendezték meg az első Boldog új évet Virtuózok! koncertet, amit élőben közvetített a televízió is.

A hangverseny a magyar szerzők, valamint külföldi komponisták magyar témájú szerzeményeire fog épülni. A koncerten a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara működik közre, a karmester a Kossuth-díjas Vásáry Tamás lesz, aki az eseményen hangsúlyozta: ma, amikor 10 ezer tehetségből jó, ha egy meg tud élni a zenélésből, felbecsülhetetlen értéket jelent a Virtuózok műsor, amely lehetőséget a fiataloknak a kitűnésre.

A gálakoncerten színpadra lép mások mellett Kökény Tamás, a Virtuózok második szériájának fődíjasa, a jelenleg Berlinben tanuló Gyöngyösi Ivett, valamint Wendler Enikő és Csabay Zsuzsanna, akik Doppler kettős fuvolaversenyét fogják előadni. Sándor Zoltán Hubay Jenő Carmen-fantáziáját szólaltatja meg hegedűn, de ott lesz Bánkövi Bence és Váradi Gyula, a második széria korcsoport-győztese is, aki karácsonykor a Berlin Filmharmoniában lép fel az Armel Opera Festival jóvoltából.

"Az Armel a Virtuózok nemzetközi útja" - fogalmazott a sajtótájékoztatón Ámon Betti, a fesztivál kommunikációs munkatársa, aki kiemelte: az Armel szervezésének köszönhetően Kökény Tamás 2017. március 1-jén léphet fel a New York-i Carnegie Hallban, Holozsai Eszter, a Virtuózok korcsoport-győztese pedig jövő október második felében Londonban állhat színpadra.

Peller Mariann kitért arra is: világszerte érdeklődés mutatkozik a Virtuózok iránt, az Egyesült Államokban, Kínában és Thaiföldön már jövőre megrendezik a műsort, emellett Pakisztánban és Fehéroroszországban is műsorra tűzik 2020-ig a komolyzenei tehetségkutatót. "Az a célunk, hogy 2020-ig 20 országban megrendezzék a Virtuózokat" - fűzte hozzá.

A producer a Virtuózok felfedezettjeinek közelmúltbeli sikereiből kiemelte Wendler Enikő fuvolaművész amerikai szereplését, aki magyar idő szerint hétfő hajnalban első európaiként nyerte el a VIVO International Music Competition fődíját. A 16 éves zenész november 20-án korcsoportja győzteseként jutott a New York-i megmérettetés döntőjébe.

Az újévi koncertet a Duna televízió közvetíti - hangzott el a sajtótájékoztatón.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
 
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
Aforizmák
„ Aki viccnek tartja az életet, gondoljon a poénjára."
Ismeretlen
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ