Virtuózok - Abszolút győztes lett New Yorkban Wendler Enikő
Dátum: 2016. december 6., kedd, 7:27

Wendler Enikő fuvolista, a Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató második szériájának versenyzője lett az abszolút győztese a VIVO International Music Competition elnevezésű megmérettetésnek New Yorkban - közölte a produkció hétfőn az MTI-vel.

Az összegzés felidézi, hogy az ifjú fuvolista november 20-án korcsoportgyőztesként jutott tovább a döntőbe, ezt követően magyar idő szerint hétfő hajnalban a zenei verseny történetében első európaiként elnyerte a fődíjat.

Wendler Enikő 9 évesen kezdett fuvolázni Marosné Kovács Tünde növendékeként Győrben. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Konzervatóriumában Romos Zsolt tanítványa. 2016-ban felvételt nyert a bécsi Zeneakadémia különleges tehetségek osztályába, ahol zenei fejlődését Esther Auch és Doris Nicoletti professzorok irányítják.

A Virtuózok 16 éves versenyzője Magyarországon legközelebb a Boldog Új Évet Virtuózok! koncertjén lesz hallható 2017. január 1-jén a Zeneakadémián - közölte a produkció.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Aforizmák
„Kutya nehéz úgy hazudni, hogy az ember nem ismeri az igazságot."
Esterházy Péter
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ