Újévköszöntő tánckoncertet ad a Szolnoki Szimfonikus Zenekar
Dátum: 2016. december 8., csütörtök, 11:26

Vérpezsdítő latin ritmusokkal, remekbe szabott tánckoreográfiákkal és fülbemászó dallamokkal köszönti a Szolnoki Szimfonikus Zenekar az új esztendőt január 7-én. A Szimfonikus táncok című tánckoncert megálmodója Izaki Maszahiro japán karmester - közölte a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezetője az együttes szerdai szolnoki sajtótájékoztatóján.

Ignácz Ervin elmondta, hogy a szimfonikusok újévi hangversenye már évek óta kétezres közönséget vonz. Ezúttal is csaknem 300 művész közreműködésével viszik színre az olyan népszerű zenéket, mint például a West Side Story című musical híres dallamai vagy Piazzola Libertangója.

Patkós Imre, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezető-szakmai igazgatója kiemelte, hogy január 7-re színvonalas produkcióval készülnek, amelyben szolnoki együttesek is fellépnek.

A műsor keretét John Rutter Magnificat című művének részletei adják, és Piazzolla Libertangója, valamint Leonard Bernsteinnek a West Side Story zenei anyagából készített, Szimfonikus táncok című műve mellett elhangzik Márquez Danzón No. 2. című darabja, valamint több részlet Bartók Béla Táncszvitjéből. Ezt követi majd Léo Delibes Sylvia című balettje, Dvorak IX. (e-moll) Az új világból szimfóniájának második tétele, és végül Ketélbey Perzsa vásár című műve.

A zenekar vendége lesz az elmúlt évben nagy sikert aratott Pécsi Balett, de újra találkozhat a közönség a Budapest Táncszínház művészeivel is. Első alkalommal mutatkoznak be a produkcióban a helyi SZOLDANCE Táncsport Egyesület és a budapesti Latin Carnevál nevű formáció művészei. A kórusok között új szereplő lesz a Kecskeméti Cantus Nobilis Kórus és a váci Vox Humana Kórus.

A koncertről kiadott közlemény szerint a 2017-es gála repertoárján dinamikusabb és ritmikusabb zeneművek szerepelnek, mint az elmúlt években. "Arra számítok, hogy ez a multinacionális zene katartikus élményt jelent majd, és fergeteges hangulatot fog teremteni" - idézi a közlemény Izaki Maszahiro karmestert, aki úgy fogalmazott: "lelkünket öltözteti ünneplőbe az újévi tánckoncert".

Kádár Edit, a zenekar kommunikációs munkatársa a sajtótájékoztatón elmondta, hogy december 20-ig kedvezményes áron lehet megvásárolni a jegyeket az újévi tánckoncertre az IBUSZ irodákban, és ismét meghirdetik azt az akciót, amelynek keretében az elsőként jelentkező 30 diák ingyen tekintheti meg az újévi produkciót.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
 
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
Aforizmák
„ ..lángolunk a legnemesebb eszményekért, csak éppen azzal a feltétellel, hogy maguktól váljanak elérhetővé...és főleg ingyen."
Dosztojevszkij
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ