Március 20-án kezdődik a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny Szegeden
Dátum: 2017. március 13., hétfő, 20:52

Március 20-án kezdődik a zongora szakos hallgatók és az ifjú művészek számára bemutatkozási lehetőséget kínáló Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny Szegeden.

Az immár hetedik alkalommal megszervezett megmérettetésen 18 fiatal mutatkozik be, a magyarok mellett román, szerb és japán művész is - mondta Tóth Péter, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának (SZTE ZMK) dékánja a rendezvényről tartott hétfői sajtótájékoztatón.

A verseny kiváló alkalmat kínál a fiatal tehetségeknek a bemutatkozásra - közölte a zeneszerző, példaként említve a 2014-es győztes, Szabó Marcellt, aki a szegedi után is számos sikert ért el, és ma már nemzetközileg jegyzett zongorista.

A nemzetközi zsűri elnöke Nádor György, a Zeneakadémia professor emeritusa, aki számtalan ma már világhírű növendéket tanított.

A háromfordulós verseny elő- és a középdöntőjében szóló darabok csendülnek föl. Az indulók változatos programból, technikás művek közül választhatnak, melyeket egykor maga Bartók Béla is szívesen játszott. A döntőben - melyet március 25-én, a verseny névadójának születésnapján, a szegedi Kisszínházban rendeznek - Liszt-, Bartók- és Mozart-versenyművek hangzanak el a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével, Gyüdi Sándor vezényletével.

A versenyhez kapcsolódva március 24-én az SZTE ZMK hangversenytermében Bartók-maratont rendeznek, melyen a zeneszerző műveit a Tisza-parti városban alap-, közép- és felsőfokú tanulmányokat folytató növendékek adják elő.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
 
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
Aforizmák
„ Az ember nem lehet elég óvatos ellenségeinek megválogatásában."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ