A Nemzeti Filharmonikusok is csatlakoznak a Bach Mindenkinek Fesztiválhoz
Dátum: 2017. március 16., csütörtök, 14:49

A Nemzeti Filharmonikusok több művésze is csatlakozik a Bach Mindenkinek Fesztivál programjaihoz, amelyeket március 17. és 19. között rendeznek meg több mint 10 fővárosi helyszínen. Az együttes zenészei március 18-án, szombaton a Fővám téri Vásárcsarnokban lépnek fel.

Az ingyenes koncerten Bach d-moll hegedű kettősversenye (BWV 1043) és f-moll zongoraversenye (BWV 1056) hangzik el. A hangversenyen fellép Szekeres Gizella, Detvay Marcella, Szentmihályi Lilla, Szegleti Bernadett (hegedű); Mohácsi Gyula (brácsa), Lukács Tünde (gordonka), valamint Pege László (nagybőgő). Zongorán és continuon Csi Jüe kínai művész játszik.

Délután az Aranytíz Kultúrházban a Bach Mindenkinek Játszóházban lesz hallható Bach muzsikája Detvay Marcella, Szekeres Gizella és Gránik Anna előadásában - olvasható a közleményben.

Mint írják, a fesztivál alapjául szolgáló kezdeményezés New Yorkból indult el 2010-ben, amikor Dale Henderson csellista a zeneszerző születésnapját úgy ünnepelte meg, hogy egy vasúti peronon ülve a mester zenéjét játszotta a járókelőknek. Az ötlet hamarosan az egész világon elterjedt, azóta Johann Sebastian Bach születésnapjára emlékezve számos országban állnak ki zenészek, hogy aluljárókban és más nyilvános helyeken adjanak ingyenes koncerteket az utca emberének.

Magyarország 2015-ben csatlakozott az eseménysorozathoz, amelynek célja, hogy a forgalmasabb köztereket, aluljárókat, bevásárlóközpontokat is elárasszák Bach zenéi. A részletes magyarországi programok a bachmindenkinek.hu oldalon tekinthetőek meg - áll a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
 
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
Aforizmák
„Hazának mindig akkor nevezi magát az állam, ha tömegmészárlásra készül."
Friedrich Dürrenmatt
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ