BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Varga Judit és Takács-Nagy Gábor kapta a Bartók-Pásztory-díjat
Dátum: 2017. március 27., hétfő, 14:18

Varga Judit zeneszerző, zongoraművész és Takács-Nagy Gábor hegedűművész, karmester kapta idén a Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat, amelyet szombaton, Bartók Béla születésének 136. évfordulóján adtak át a Zeneakadémián.

Takács-Nagy Gábor páratlan életútját összefoglalva Devich János professor emeritus, a díjat odaítélő kuratórium tagja felidézte a Takács Quartet primáriusaként gyors karriert befutó kamarazenész zeneakadémiai mestereihez és Bartók vonósnégyeseihez fűződő szoros kapcsolatát, majd a "négy húr helyett immár egy egész zenekar valamennyi hangszerén játszó" karmester alakját, aki számos alkalommal állt a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának élére is.

Kiemelte, hogy már fiatalon egy ígéretes muzsikusjövő várományosaként tekintettek Takács-Nagy Gáborra, amit munkássága, élete, a világ muzsikustársadalmában betöltött szerepe és sikerei később igazoltak is.

Takács-Nagy Gábor emberi és művészi kvalitásait méltatva Devich János úgy fogalmazott: felszínre hozza a karaktereket, kiélezi a feszültségeket és megbékél a feloldásban. "Szuggesztív mint művész és szuggesztív mint ember" - fűzte hozzá.

"Meg vagyok hatódva, hogy megkaptam ezt a díjat, nagyon jólesik az embernek, ha elismerik, remélem meg is érdemlem" - fogalmazott videoüzenetében a külföldi fellépése miatt a díjátadóról távol maradó karmester. Kiemelte: "mióta Bartók óriási zenéjével foglalkozom, hálát adok a sorsnak, hogy zenész lettem". Bár - mint mondta - nem volt könnyű "behatolni" ebbe a világba, de minél jobban megismeri a zeneszerző műveit, annál mélyebben hajol meg előtte.

Varga Judit pályafutását ismertetve Fekete Gyula kuratóriumi tag, a Zeneakadémia tudományos és nemzetközi rektorhelyettese kiemelte: "szólózongoristaként és kamarazenészként is rendszeresen koncertezik világszerte, gyakorta dolgozik a világ vezető együtteseivel, zenekaraival. Műveit olyan rangos fesztiválokon és koncerttermekben játsszák sikerrel, mint a Wien Modern, a bécsi Konzerthaus és Musikverein, a müncheni Muffathalle, a párizsi Cité de la Musique, a New York-i Juilliard School, a Varsói Ősz, a Budapesti Őszi Fesztivál, a Mini Fesztivál és a Magyar Állami Operaház".

A 2013 óta a bécsi Zeneművészeti Egyetemen és a budapesti Zeneakadémián is tanító zeneszerző művészetéről szólva Fekete Gyula úgy fogalmazott: "zenéjét a hangzások iránti rendkívüli érzékenység jellemzi, képzettsége, előadóművészi tapasztalata, műveltsége, bölcsessége, a zeneirodalomról szerzett fölényes ismerete alapozza meg műveinek kiemelkedő értékét". Hozzátette: páratlan technikai virtuozitása lenyűgöző, de sohasem öncélú, hanem a legmélyebb emberi tartalmakat hordozza. "Zenéje üzenetet közvetít, ahogyan a legnagyobbaké is teszi."

Megjegyezte: Varga Judit számos díja és versenysikere mellett filmekhez és színházi előadásokhoz is ír zenét, valamint olyan multimédiás munkákat is jegyez, mint a Prima Primissima díj zenei arculata.

Varga Judit nagy megtiszteltetésnek tartja a díjat, hiszen mint mondta, ő csak egy "egyszerű falusi kislány", aki óvodásként határozta el, hogy zenész lesz. Az, hogy ez sikerülhetett, azoknak a pedagógusoknak és annak az oktatási rendszernek köszönhető, amelynek alapjait Bartók és Kodály rakta le - hangsúlyozta.

"Anyanyelvem lett a zene, ezt is Bartók zenéjének köszönhetem" - fogalmazott.

A Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat a zeneszerző második felesége, Pásztory Ditta zongoraművész végrendelete alapján 1983-ban hozták létre, az elismerés forrásául a Bartók-életműből befolyó jogdíjak egy része szolgál. A kitüntetést Pásztory Ditta akaratának megfelelően azoknak az alkotó- és előadóművészeknek, együtteseknek adományozza a komponista születésnapján a Zeneakadémia neves professzorokból álló szakmai grémiuma, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a magyar zenei élet fejlődéséhez és Bartók Béla szellemiségének megőrzéséhez.

A rangos elismerést az előző években mások mellett Fischer Annie és Cziffra György zongoraművészek, Solti György karmester, Marton Éva operaénekes, Kocsis Zoltán karmester-zongorista, Schiff András zongoraművész, Pauk György hegedűművész, Vásáry Tamás zongoraművész, Erdei Péter karnagy, Prunyi Ilona zongoraművész, Fekete Gyula zeneszerző, Hőna Gusztáv harsonaművész, Tallér Zsófia zeneszerző és Várjon Dénes zongoraművész kapta meg.

A díjátadót megelőzően, a hagyományokhoz híven Bartók Béla síremlékénél helyezték el a megemlékezés virágait a Farkasréti temetőben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
 
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
Aforizmák
„Egy eszme nem felelős azokért, akik hisznek benne."
Don Marquis
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ