BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Virtuózok - Új zsűritagok, műsorvezető és visszatérő versenyzők
Dátum: 2017. április 10., hétfő, 9:11

Két új zsűritag, új műsorvezető, valamint a korábbi évadokból ismert visszatérő versenyzők is lesznek a Virtuózok harmadik szériájában. A klasszikus zenei tehetségkutató pénteken felvezető műsorral indul a Duna televízión.

"Idén is nyolc adás lesz, nyolc héten át lehet szurkolni a fiatal virtuózoknak. Lesznek köztük olyanok, akik már az első két szériában képernyőre kerültek és idén újra megmérettetik magukat" - mondta az M1 aktuális csatornán pénteken Koltay Anna, aki új műsorvezetőként a korábbi két évadból ismert Bősze Ádám párja lesz.

Mint elhangzott, péntek esténként az eddigi három zsűritaghoz két új csatlakozik. Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekesnő, Batta András Széchenyi-díjas zenetörténész és Kesselyák Gergely, az Operaház első karmestere, Liszt-díjas művész mellett idén Várdai István Liszt-díjas csellóművész és Balázs János Liszt- és Prima díjas zongoraművész fog ülni a zsűriben.

"A sorozat pénteken este az Így született a Virtuózok című műsorral indul, amely visszatekint az előző két évadra, az ötlet megszületésére, megvalósítására, és interjúkat lehet látni az eddigi résztvevőkkel. Maga a verseny április 14-én indul" - fejtette ki Bősze Ádám.

Koltay Anna kitért arra, hogy számára nagy öröm egy ilyen műsorban részt venni, látni a gyerekeket, akik alázattal és fegyelemmel vannak a zene iránt.

Idén nemcsak június 2-i finálé lesz élő, hanem előtte a május 26-i döntő is, amikor a közönség a korcsoportok győzteseire szavazhat.

"Kevesen gondolták, hogy a Virtuózok ekkora siker lesz, magam is szkeptikus voltam az induláskor, de ahogy Batta András nekem elmondta, ő sem hitte. Egyrészt tehetségkutatóról van szó, másrészt klasszikus zenéről, ezt a kettőt kellett összegyúrni, de a dolog működik" - jegyezte meg Bősze Ádám.

Hangsúlyozta: a zsűritagok a műsorban úgy tudják elmondani véleményüket a produkciókról, hogy közben dicsérik őket és jó tanácsokkal látják el a tehetségeket. "Az egész kicsit mesterkurzus jellegű". A műsorvezető kiemelte, hogy a Virtuózok hatására egyre többen kapnak kedvet a zenéléshez, Koltay Anna szerint pedig a szülők számára is biztatás a műsor arra, írassák be gyerekeiket zenélni tanulni.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
 
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
Aforizmák
„Semmi sem tehet egy nőt szebbé, mint a tudat, hogy ő szép."
Sophia Loren
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ