Bartók műveket ad elő a Budapesti Fesztiválzenekar
Dátum: 2017. május 3., szerda, 21:43

Bartók Béla A csodálatos mandarin és A fából faragott királyfi című művei kelnek életre a Budapesti Fesztiválzenekar és táncművészek előadásában május 12-én, 13-án és 14-én a Müpában Fischer Iván vezényletével, Gergye Krisztián koreográfiájával.

A pantomim és a táncjáték szcenírozott változatát erre az alkalomra készült koreográfiával élvezheti a közönség Gergye Krisztián Társulata, tizenegy táncművész közreműködésével. Fischer Iván és Gergye Krisztián "színház a színházban" helyzetet szeretnének teremteni. A csodálatos mandarint a Midnight Music közönsége is láthatja május 13-án a Várkert Bazárban 23.30-tól - közölte a zenekar kedden az MTI-vel.

Az előadást a magyar közönség láthatja először, majd májusban európai turnéra indul a zenekar Katowicébe, Brugge-be, Dortmundba és Londonba.

Bartók Béla A fából faragott királyfi című táncjátékának ősbemutatóját a budapesti Operaházban tartották 1917. május 12-én. Az egyfelvonásos mű szövegkönyvét Balázs Béla írta, a táncjáték zenéjéből készült zenekari szvitet 1931-ben mutatták be. A darab elementáris sikere a Kékszakállú előtt is megnyitotta az utat.

Bartók a Nyugatban talált rá Lengyel Menyhért történetére, amelynek megzenésítésébe 1918-ban fogott bele. A Csodálatos mandarin című balettpantomim megbotránkozást és elutasítást váltott ki, a Szenkár Jenő vezényelte 1926-os kölni bemutató után betiltották. A budapesti Operaház csak 1956-ban tűzte műsorára, a mű azóta kivívta állandó helyét a koncerttermekben és a táncszínpadokon.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
 
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
Aforizmák
„ Mindenki a maga baklövéseit nevezi tapasztalatnak."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ