Szörényi Levente és a Vujicsics együttes is ott lesz a Kaláka Fesztiválon
Dátum: 2017. május 31., szerda, 9:34

Szörényi Levente, a Vujicsics együttes, Ferenczi György és a Rackajam, Csík János az Esszencia zenekarával és az egri Kerekes Band is fellép többek között a június 29. és július 2. között zajló 38. Kaláka Fesztiválon - közölte Gryllus Dániel kedden sajtótájékoztatón Egerben.

A fesztivált 1980-ban létrehozó Kaláka Együttes vezetője stílusosan Tamkó Sirató Károly Rejtély című megzenésített versével mutatta be azt, hogy csaknem négy évtizede milyen talányt jelentett életre hívni ezt a ma már minden generáció által szeretett és elismert kulturális találkozót.

A Kossuth-díjas zeneszerző a teljesség igénye nélkül felsorolta, hogy az említett művészeken kívül kiket várnak a találkozóra: többek közt a Budapest Bárt, Petruska Andrást, a Dresch Quartetet, a Fonó Zenekart és a Makám együttest. "Na és ott lesz a Kaláka is" - jegyezte meg.

Szavai szerint együtt ünnepelnek a negyvenéves jubileumához érkezett Bükki Nemzeti Park Igazgatóságával (BNPI), mely szervezet idén elnyerte a Magyar nemzeti parkok hete megnyitó ünnepségének a rendezési jogát. Közösen meghirdették és zsűrizték A Bükk csavargó útjain című versíró pályázatot.

"A várt kéttucatnyi mű helyett beérkezett 254 alkotáson, a magas szám okán is meglepődtünk. Azon is, hogy többnyire jók is. A legidősebb alkotó 90, a legfiatalabb 11 éves volt. Egy verset megzenésítve be fogunk mutatni" - mondta a zenész.

Gryllus Dániel kiemelte: Arany János születésének 200. évfordulójának szentelik a fesztivál "nulladik" napját: június 29-én Felsőtárkányban Verskoncertet rendeznek. Ezen együttesük Arany-verseket játszik, közreműködik Huzella Péter s a költővendég, Lackfi János. Dsupin Pál és Csergő-Herczeg László népzenész a költőóriás Daloskönyvét szólaltatja meg.

A BNPI vezetője, Rónai Kálmánné a nemzeti parkok hetéhez kötődő rendezvényekről szólva hangsúlyozta: több szálon fonódik össze a Kaláka Fesztivállal az esemény, lesz a hagyományőrző kézműves vásár, mesterségek bemutatója, illetve megrendezik a Nemzeti Parki Termék-védjegyes alkotók országos kiállítását is.

Habis László (Fidesz-KDNP), Eger polgármestere elmondta: "a színes Kaláka Fesztivál mindenkié". Megjelennek a rendezvényen a társműfajok, a fesztivál sok helyszínen zajlik és több generációt vonz, mint ahogyan generációk számára jelent értéket a Bükk is - tette hozzá.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
 
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
Aforizmák
„ Az ember legtöbbször nem azokat a kísértéseket bánja meg, amelyeknek engedett, hanem azokat, amelyeknek ellenállt."
Somerset Maugham
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ