Kortárs amerikai operával zárja az évadot a Pannon Filharmonikusok zenekar
Dátum: 2017. június 10., szombat, 21:35

Rufus Wainwright kortárs amerikai zeneszerző Prima Donna című operájának bemutatójával zárja a 2016/2017-es évadát a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) június 25-én a pécsi Kodály Központban - közölte az együttes az MTI-vel.

Az előadást Alföldi Róbert rendezésében mutatják be, a zenekart Vajda Gergely vezényli.

A darab az önmegvalósítás és az idő múlásának mindennapi harcát mutatja be egy egykor elismert művész szemszögéből, aki még egyszer megpróbál kilépni a feledésből a világot jelentő deszkákra.

Rufus Wainwright megtalálta az átjárást a komoly- és könnyűzene világa között, miközben mindkét területen hatalmas sikereket ért el - írta közleményében a zenekar. Olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint Bruno Mars, Adele és Amy Winehouse - tette hozzá a PFZ kiemelve, hogy a zeneszerzés mellett Rufus Wainwright tehetsége akkor is megmutatkozik, ha mikrofont vagy hangszert ragad. Egyszerre képes nagy létszámú szimfonikus zenekarokra és mindössze egy zongorára vagy gitárra komponálni műveit. Koncertjein gyakran mutat be újszerű megoldásokat. Ezek között említették, hogy 2006-ban, majd 2016-ban újra színpadra vitte Judy Garland 1961-es Carnegie Hallban adott koncertjét.

A Pannon Filharmonikusok a Prima Donna produkcióval első alkalommal indulnak az Armel Opera Festival budapesti versenyén.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baja: 1950. A bácskai városban szereplő Rodolfo és Latabár Kálmán kisétál reggel a piacra. Gusztálják a szép gyümölcsöt, zöldséget, baromfit, végül megállnak egy termetes asszonyság standja előtt. A néni háztáji tojást árul.
 
A XIX. század végén a lengyel komponista és zongoraművész, Moritz Moszkowski Bécs utcáin sétálgatott a Rimszkij-Korszakov-tanítvány Alekszandr Glazunov társaságában.
Aforizmák
„ A közepes tehetségű ember rendszerint elítéli mindazt, amit nem ér fel ésszel."
La Rochafoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ