A Halott Pénz és a Soulwave koncertjével kezdődik az AlteRába Fesztivál Körmenden
Dátum: 2017. július 10., hétfő, 18:06

A Soulwave és a Halott Pénz koncertjével kezdődik kedden az AlteRába Fesztivál, amelyet nyolcadik alkalommal rendeznek meg Körmenden - tájékoztatták az MTI-ta szervezők.

Hegedűs László közölte: július 11. és 15. között a Rába Szabadidőcentrumban fellép többek között a Magashegyi Underground, a Péterfy Bori & Love Band, a Vad Fruttik, a 30Y, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, az Anna and the Barbies, a Pál Utcai Fiúk, az Ossián, az Auróra és az Ismerős Arcok.

Hozzátetette: a kisszínpadon 16 feltörekvő zenekar kap lehetőséget a bemutatkozásra, a koncerteket játékos vetélkedők és egyéb szórakoztató programok kísérik és nem maradnak el a hajnalba nyúló after partyk sem.

A fesztivál főszervezője elmondta: naponta kétezer-ötszáz fesztiválozóra számítanak, ennél jobban nem is szeretnék emelni a létszámot, hiszen továbbra is meg szeretnék őrizni az AlteRábára jellemző családias légkört és hangulatot.

Hegedűs László szólt arról is: idén ismét lesznek a fesztiválon tematikus napok, szerdán díva napot tartanak, pénteken pedig ismét a rockzene kerül a figyelem középpontjába.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
 
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
Aforizmák
„ Ha tudtam volna, hogy ily sokáig élek, jobban vigyáztam volna magamra."
„ Eubie " Blake
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ