Fölszállott a páva - Pécsi gálaműsor Bartók és Kodály jegyében
Dátum: 2017. agusztus 23., szerda, 19:28

A két magyar zeneszerzőre, Bartók Bélára és Kodály Zoltánra emlékezik a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny augusztus 29-i, pécsi gálaműsorával a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft.

Az MTI-nek hétfőn eljuttatott közlemény szerint a pécsi bazilika nyugati kapuja előtti térre szervezett nagyszabású szabadtéri koncerten szimfonikus zenekar, kórus, szólisták, népi zenekar és táncosok lépnek együtt színpadra.

Mint fogalmaztak, Kodály Zoltán és Bartók Béla olyan művei szólalnak meg feldolgozásokban, amelyek "utat találnak azok szívéhez is", akikéhez eddig nem állt közel.

A koncert "koronájaként" egy olyan produkciót láthat a publikum, ahol a kórus és a zenekar mellett a Czifra Táncegyüttes művészei is közreműködnek, illetve népi hangszerek - köztük cimbalom - is szerepet kapnak.

A Fölszállott a páva legtehetségesebb résztvevői mellett olyan ismert és közkedvelt művészek is fellépnek, mint Pál István "Szalonna" és Bandája, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara Madaras Gergely vezényletével - írták.

Énekesként közreműködik Palerdi András, Zsikó Zoltán, Balga Gabriella, Kubinyi Júlia és Csizmadia Anna.

Az est moderátora Kossuth-díjas Sebő Ferenc, a nemzet művésze lesz, aki zsűritagként is közreműködött a közmédia által szervezet tehetségkutató sorozatban.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw híres volt szarkasztikus megjegyzéseiről. Egy alkalommal régi hölgyismerőse panaszkodott az írónak:
 
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
Aforizmák
„ Aki meg akarja ismerni a népek lelkületét, tanulmányozza a kölcsönkönyvtárakat."
Hauff
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ