Bartók-világverseny - Langer Ágnes a nagyzenekari döntőbe jutott
Dátum: 2017. szeptember 16., szombat, 15:44

Három versenyző, köztük Langer Ágnes szerepel a Bartók Világverseny és Fesztivál szombati nagyzenekari döntőjében - közölte a szervező Zeneakadémia pénteken az MTI-vel.

A 25 éves magyar hegedűművész mellett a francia-holland Cosima Soulez-Lariviere és a japán Takagi Ririko jutott a világverseny végső fázisába, a szombati nagyzenekari döntőbe, ahol Bartók, Beethoven, Brahms és Csajkovszkij versenyműveit szólaltatják meg.

A három versenyző a csütörtöki kamarazenekari döntőből jutott tovább a nemzetközi zsűri döntése nyomán. A kamarazenekari döntőben hét művész - köztük két magyar, Langer Ágnes mellett Homoki Gábor - vett részt, mindannyian Mozart 3., 4. és 5. hegedűversenye közül választhattak. A versenyzőket a Liszt Ferenc Kamarazenekar kísérte Ménesi Gergely vezényletével.

"A döntőkben Bartók mellett más szerzők versenyműveinek előadásával is számot kellett - illetve kell - adniuk tudásukról a fiatal hegedűsöknek" - hangsúlyozta Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora, a verseny alapítója és ötletgazdája. A művészek közül végül hárman a 3. G-dúr hegedűversenyt játszották, ketten-ketten pedig a másik két versenymű mellett döntöttek.

A megmérettetés végső fordulóját, a nagyzenekari döntőt szombat este hallgathatja meg a közönség a Zeneakadémia Nagytermében vagy online közvetítésen keresztül. Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Kovács János vezényli majd. A verseny nyertesét a vasárnapi gálakoncerten hirdetik ki.

A verseny magyar versenyzője, Langer Ágnes 1992-ben született Budapesten, hatévesen kezdett hegedülni. 2003-ban a Zathureczky Ede Versenyen, a Balys Dvarionas Nemzetközi Versenyen és a Bartók Duó Versenyen szerepelt sikerrel, majd harmadik díjat nyert a 2009-es Janklevics Nemzetközi Versenyen Szibériában, 2016-ban pedig második díjas lett a Szpivakov Nemzetközi Versenyen. 2005 óta a Hochschule für Musik Mainz hallgatója, Anne Shih osztályában tanul.

Cosima Soulez-Lariviere 1996-ban született, hároméves korától hegedül. Nyolcévesen került be a Yehudi Menuhin Iskolába, Natasha Boyarsky osztályába. Jelenleg a Hannoveri Zeneművészeti Főiskola növendéke Krzysztof Wegrzynnél. 2010-ben a Nemzetközi Ludwig Spohr Hegedűverseny döntőse volt, 2015-ben pedig a Postacchini Verseny harmadik helyezettje. Részt vett Zakhar Bron, Dora Schwarzberg, Lewis Kaplan, Zvi Zeitlin és Dmitri Berlinsky mesterkurzusain, 2016-ban pedig elnyerte a Deutschlandstipendiumot.

Takagi Ririko első sikereit 2004-ben érte el: mind a japán Players Versenyen, mind a Senzoku-Gakuen Junior Versenyen első helyezést szerzett. 2010-ben debütált Yokohama város zenei alapítványának jóvoltából, abban az évben elnyerte a IV. Yokohama Nemzetközi Zenei Verseny első díját, majd megkapta a Yamaha ösztöndíjat is. A 2011-es japán fellépések után 2012-ben és 2013-ban is szerepelt az Ost-West Fesztiválon Ausztriában. Az Euroasia Nemzetközi Versenyen 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban is első helyezést ért el. Jelenleg a Tokiói Művészeti Egyetem mesterképzését végzi Takashi Simizu osztályában.

A Bartók Világverseny és Fesztivált a világhírű zeneszerző születésének 135. évfordulója alkalmából első alkalommal rendezi meg a Zeneakadémia az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával. A 44 ezer euró összdíjazású verseny fővédnöke Áder János köztársasági elnök és Lady Valerie Solti, a zsűri elnöke Salvatore Accardo hegedűművész. A versenyhez tudományos szimpózium is kapcsolódik.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
 
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
Aforizmák
„ A kor csak akkor számít, ha sajt vagy."
Helen Hayes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ