Új bérletsorozatot indít a Győri Filharmonikus Zenekar az idei évadban
Dátum: 2017. október 4., szerda, 9:12

Elsősorban a gyermekes családokat és a megyeszékhely környékieket szólítja meg új, 17:18 nevű bérletsorozatával a Győri Filharmonikus Zenekar, amely idén ünnepli hivatásos zenekarrá válásának ötvenedik évfordulóját - mondta az évad hirdető sajtótájékoztatón a zenekar igazgatója kedden Győrben.

Fűke Géza részletezte: a bérletsorozat elnevezése nemcsak az idei évadra utal, hanem arra is, hogy a négy koncertet abban az időpontban szeretnék kezdeni. A koncerteket hétköznap tartják, s 60-70 percesek lesznek, hogy a kisgyermekesek és a környékről utazók is estére haza érjenek.

A sorozatban Berkes Kálmán karmester koncertjéből, Bényi Tibor hangversenyéből, Alastair Willis amerikai karmester műsorából és Gérard Korsten programjából szerepelnek művek.

A koncertek ideje alatt a három-hét éves gyermekekre óvónők és gyermekfelügyelők vigyáznak majd a Richter-terem különtermében.

Az igazgató kiemelte: második alkalommal indítják el az Istvánffy Benedek-bérletsorozatot, amely az egyház és a zene kapcsolatára épít, különlegessége pedig, hogy a kifejezetten szakrális környezetre íródott műveket egyházi ünnepekhez kapcsolódva, főként templomokban mutassák be. A sorozat első hangversenye halottak napjához kapcsolódva november 6-án lesz, Verdi Requiem című művét mutatják be a tervek szerint a Nagyboldogasszony-bazilikában.

December 17-én, aranyvasárnap az evangélikus Öregtemplomban Salzburgi karácsony címmel rendeznek koncertet Bényi Tibor vezetésével. Március 28-án a Giacchino Rossini Stabat Mater című művét adják elő az evangélikus Öregtemplomban, míg május 28-án a Richter-teremben Mozart 1772-ben írt olasz operáját, a Lucio Silla nyitányát és Schubert ötödik szimfóniáját mutatja be karmesterként Michael Martin Kofler, a Müncheni Filharmonikusok első fuvolaművésze.

Megemlékeznek a reformáció ötszázadik évfordulójáról is: október 28. és 30. között Győrben, Tatabányán és Mosonmagyaróváron adják elő Felix Mendessohn-Bartholdy ötödik, Reformáció című szimfóniáját, ahol bemutatkozik a nagyközönségnek Budai Sándor nagybőgőművész, aki a Brüsszeli Filharmonikusoktól igazolt a megyeszékhelyre.

Az idei évad szuperprodukciója Bizet Carmen című operájának koncertszerű előadása lesz az Audi Arénában január 5-én, amelyen a Nemzeti Énekkar működik közre. A főbb szerepekben Oleszja Petrova orosz, valamint Pataki Adorján és Sebestyén Miklós operaénekeseket hallhatják a nézők. A darabot Attilio Tomasello karmester vezényli.

Az ünnepi évad repertoárjában többek között Beethoven második, ötödik és hetedik szimfóniája, Chopin e-moll zongoraversenye, Prokopp Rómeó és Júliája, Sibelius második szimfóniája, Bruckner negyedik szimfóniája és Richard Strauss Don Juan című darabja szerepel.

Fűke Géza az MTI-nek elmondta: a félévszázados jubileum alkalmából emlékkönyvet, valamint Johannes Brahms szimfóniáiból lemezt adnak ki. A lemez felvétel már megtörtént, amelyen Brahms négy szimfóniája, valamint Tragikus nyitánya és Akadémiai Ünnepi nyitánya szerepel.

A zenekar elmúlt ötven évének történetéhez kapcsolódva pedig minél átfogóbb tartalmú, gazdagon illusztrált emlékkönyvet szeretnének megjelentetni. A tervek szerint év végén, de legkésőbb jövő év márciusáig jelenik meg a CD és az emlékkönyv is.

A zenekar jogelődjét, a győri Ének- és Zeneegyletet 1862-ben a világhírű győri születésű karmester, Richter János édesapja, Richter Antal alapította. Koncertzenekarrá 1968-ban alakult az együttes. Felléptek Európa szinte valamennyi országában, valamint Marokkóban, Kínában, Dél-Koreában és Tajvanon.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
 
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
Aforizmák
„ Mondj néha igazat, hogy higgyenek neked, amikor hazudsz."
Jules Renard
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ