Devich János gordonkaművészt október 20-án helyezik végső nyugalomra az Óbudai temetőben
Dátum: 2017. október 6., péntek, 20:59

Devich János gordonkaművészt október 20-án 14 órakor helyezik végső nyugalomra az Óbudai temetőben - közölte a család pénteken az MTI-vel.

Az engesztelő szentmisét a temetés után, 16.30-kor mutatják be az Újlaki Sarlós Boldogasszony Plébániatemplomban.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja életének 80. évében, szeptember 27-én hunyt el.

Devich János 1962-ben a Zeneművészeti Főiskolán Friss Antal tanítványaként kapott diplomát, 1960-tól az Operaház zenekari tagja, 1985-től az Országos Filharmónia szólistája, 1966-ban a Kodály-vonósnégyes alapító tagja volt. A Zeneművészeti Főiskola egyetemi docense, 1999 és 2008 között egyetemi tanára, 2008-tól emeritus professzora, 1998-tól a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának osztályvezetője, 2000 és 2002 között a művészeti főosztály vezetője volt. A Magyar Zenei Kamara alelnökeként 1992 és 1996 között, a Magyar Muzsikus Fórum társelnökeként 1996 és 1999 között, 1997-től a Magyar Zeneművészeti Társaság elnökeként tevékenykedett.

Lemezre játszotta Haydn összes vonósnégyesét, Beethoven, Schubert, Debussy, Ravel, Dohnányi, Kodály vonósnégyeseit. A Weiner Leó-verseny I. díját 1969-ben érdemelte ki, Liszt Ferenc-díjban 1970-ben, Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjban 1996-ban részesült, érdemes művész 1990-ben lett.

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 2013 májusában rendes tagjai közé választotta.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
 
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
Aforizmák
„ Azt mondották, hogy a múltat még Isten sem tudja megváltoztatni: a történetírók képesek rá, és talán ezért is tűri meg őket az Isten, mert e tekintetben hasznára lehetnek"
Samuel Butler
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ