A Dal 2018 - December elejéig dönt a zsűri a résztvevőkről
Dátum: 2017. október 10., kedd, 15:30

A határidőig beérkezett versenydalok közül december elejéig választja ki a szakmai zsűri azt a 30 dalt, amelyek szerepelnek majd a hazai dalválasztó műsor hetedik évadában - hangzott el az M1 aktuális csatorna reggeli adásában annak kapcsán, hogy hétfőn kiírták a Dal 2018 pályázatát.

Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója elmondta: abban más ez az évad, hogy a pályázók online jelentkezhetnek november 15-én éjfélig a mediaklikk.hu/adal oldalon.

A versenyre nevezett dalok közül december elejéig derül ki, hogy melyik az a 30 dal, amelyet a szakmai zsűri kiválaszt és amelyek az élőben sugárzott műsorban versenyezhetnek. A Dal 2018 adásai január 20-tól február 24-ig lesznek láthatóak - tette hozzá.

Medveczky Balázs fontosnak nevezte a közönség szerepét a nyertes dal kiválasztásánál. A műsor menetét ismertetve elmondta, hogy három válogató adást láthatnak a nézők egyenként tíz indulóval. A műsorokban a közönség is szavaz a zsűri mellett. Minden válogatóból hat versenyző juthat tovább: öt versenyzőről közösen dönt a közönség a zsűritagokkal, a hatodik továbbjutót pedig a közönség választja ki.

Ezt követik az elődöntők, amelyekben 9-9 dal szerepel majd és négy-négy versenyző juthat tovább. A műsorban a közönség három versenyzőt választhat ki közösen a zsűritagokkal és egy versenyzőről csak a közönség dönt. Végül a döntőben a zsűri kiválaszt négy indulót és abból a közönség dönti el, hogy ki a győztes - magyarázta.

Hozzátette: a műsorban 2018-ban ismét több különdíj lesz: keresik A Dal 2018 legjobb dalszövegét, felfedezettjét és megrendezik az online Akusztik Dalversenyt is.

Mint mondta, a versenyre csak olyan előadó és együttes nevezhet, akinek korábban már jelent meg zenei albuma vagy országosan játszott rádió-, illetve televízió-felvétele, rendelkezik lemezkiadóval és/vagy hivatásos zenei menedzserrel kötött szerződéssel.

A Dal 2018 nyertese képviselheti Magyarországot Lisszabonban a 63. Eurovíziós Dalfesztiválon 2018 májusában.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Goethe még diák korában gyakran sétált a város határain kívül is. Egyszer egy keskeny ösvényen járt éppen, amikor a vele éppen rossz viszonyban álló diáktársa jött szembe.
Aforizmák
„Csak ámulunk, hogy elmúlunk. "
József Attila
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ