BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Átadták a Junior Prima Díjakat zeneművészet kategóriában
Dátum: 2017. október 12., csütörtök, 9:27

Tíz fiatal vehette át a Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában szerdán a Müpában.

Elismerésben részesült Balázs István gordonkaművész, Balogh Ádám zongoraművész, Balogh Tamás jazz-zongorista, zeneszerző, Dolfin Balázs gordonkaművész, Horti Lilla operaénekes, Kovács Levente zeneszerző, Lukács Gergely tubaművész, Szalai Lotti gitárművész, Sztán Attila harsonaművész, valamint Varga Oszkár hegedű- és brácsaművész.

Csiba Péter, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója a díjátadón kiemelte, hogy a társaságcsoport komoly feladatnak tekinti a kiemelkedő tehetségek támogatását, társadalmi felelősségvállalásuk alapja hozzájárulni az értékteremtéshez, a valódi értékek megőrzéséhez. Úgy fogalmazott, hogy a fiatal tehetségek felkarolása komoly feladat, hiszen ők a szellemi élet megújuló energiaforrásai.

Elmondta, hogy idén is tíz fiatal tehetséget díjaznak, és vezetőként immár harmadik alkalommal adhatja át az elismerést. Felidézte, hogy az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. 2008-ban alapította a díjat, amelyet idén tizedik alkalommal adnak át.

Vigh Andrea zsűrielnök, a Zeneakadémia rektora elmondta, hogy idén "a világ zenei életének prémium kategóriáját képviselő zsűri" egyhangúlag hozta meg a döntését, s választotta ki a tíz díjazottat. Hangsúlyozta, hogy a zenei tehetségforrás Magyarországon kifogyhatatlan, és a vállalat díja a pályakezdésben segíti a fiatalokat.

A díjak odaítélésében közreműködő zsűri tagja volt Vigh Andrea Liszt-díjas hárfaművész, Marton Éva Kossuth- és Prima Primissima díjas operaénekesnő, Szenthelyi Miklós Kossuth- és Liszt-díjas hegedűművész; Dráfi Kálmán Liszt-díjas zongoraművész; Fekete Gyula Erkel-díjas zeneszerző; Binder Károly Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész, a szeptember végén elhunyt Devich János Liszt-díjas gordonkaművész, érdemes művész, Boldoczki Gábor Liszt- és Junior Prima Díjas trombitaművész, Jakobi László gordonkaművész, hangversenyrendező, Vásáry Tamás Kossuth-díjas karmester, zongoraművész és Balázs János Liszt- és Junior Prima Díjas zongoraművész.

Az MVM Zrt. gondozásában az elmúlt években 100 tehetséges fiatal kapta meg a zeneművészet terén kimagasló teljesítményért járó Junior Prima Díjat. A társaság célja, hogy az elismeréssel és az anyagi támogatással ösztönzőleg hasson a minél magasabb szintű teljesítmények eléréséhez, segítséget nyújtson a fiatalok pályakezdéséhez és további fejlődéséhez.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
Aforizmák
„Az udvariasság hamis pénz, amelyért valódi értéket kaphatunk. "
Arthur Schopenhauer
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ