Átadták a Magyar Rádió Zenei Együttesének 2016-17-es "Évad Művésze" díját
Dátum: 2017. október 13., péntek, 8:57

A rangos elismerést, melyet minden évben az évad indításakor, a zenei világnaphoz kapcsolódva ítélik oda az előző évad kiemelkedő egyéniségének, 2017. október 11-én, a Vásáry bérlet első hangversenye előtt nyújtották át.

A díjakat három évtizede alapították és a Magyar Rádió két emblematikus muzsikusáról nevezték el: Dohnányi Ernő a Rádiózenekar alapító karmestere, Vásárhelyi Zoltán a Magyar Rádió Énekkarának karnagya volt.

A zene világnapját 1975 óta Yehudi Menuhin hegedűművész és az UNESCO zenei tanácsának a felhívására ünneplik október 1-jén.

Az elismerés azért is kiemelkedő, mert az énekkari és zenekari tagok titkos szavazással választják ki azt, akit előző évi művészi teljesítménye alapján erre a címre leginkább érdemesnek tartanak.

A díj átadására 2017. október 11-én ünnepélyes keretek között került sor a Zeneakadémián.

Az év zenekari művésze Nathan Giem, énekkari művésze: Nádasdi János lett.

A kitüntető címet Vásáry Tamás főzeneigazgató adta át.

Nathan Giem, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertmestere 2016 óta. Az USA-ban született, 14 évesen felvették az indianai egyetemre, ahol hegedűművész szakon diplomázott, mesterfokozatot és művész diplomát szerzett. Fullbright ösztöndíjasként 2006-ban Hollandiában a Concertgebouw koncertmesterénél tanult. Az Illinois Egyetemen karmester mesterfokozaton diplomát szerzett. Európai, amerikai és ázsiai (Tokio Filharmonikusok) zenekaroknál dolgozott koncertmesterként.

Nádasdi János a Magyar Rádió Énekkarának rangidős tagja. Jászberényben született, kezdetben hegedűsnek készült. Énekesi tanulmányait magánúton végezte, majd a Honvéd Művészegyüttes tagja lett. Éppen 40 éve, hogy Sapszon Ferenc vezető karnagy felvette a Magyar Rádió Énekkarába. Ezen időszak alatt számos szóló feladatot ellátott, az énekkari művészek szólista hangversenyein a mai napig rendszeresen fellép.


(OTS)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Kiplingtől, a világhírű angol írótól egy táraságban megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők?
Aforizmák
„Mire az ember megöregszik, a gyertya többe kerül, mint a születésnapi torta."
Bob Hope
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ