Koncertsorozatot hirdetett a Filharmónia Szegeden
Dátum: 2017. október 16., hétfő, 20:47

A magyar és a nemzetközi zenei élet kiváló képviselőivel találkozhat a Filharmónia Tisza-bérletsorozatán a közönség Szegeden - közölte Szamosi Szabolcs, a cég ügyvezető igazgatója hétfőn a csongrádi megyeszékhelyen.

A szakember a koncertsorozatot bemutató hétfői sajtótájékoztatón elmondta, egyre színesebb és bővülő a komolyzenei kínálat Szegeden. Ennek része a tavaly útjára indított Tisza-bérletsorozat, amely minden eddigi koncertjén telt ház volt.

Az igazgató büszke arra, hogy évről évre növekszik az ifjúsági koncertek látogatottsága is, e hangversenyeken az előző évadban több mint hatezren vettek részt Szegeden és Csongrád megye más településein, a sorozat pedig idén újabb helyszínekkel egészül ki.

A Tisza bérlet különlegessége, hogy a komolyzene kedvelői egy sorozaton belül halhatnak kamara- és szimfonikus zenekari műveket. A nyitóhangversenyen november 21-én Hamar Zsolt dirigálja a Nemzeti Filharmonikus Zenekart, az est szólistája pedig Suren Bagranuti örmény gordonkaművész lesz. A hagyományos karácsonyi koncerten a Szegedi Kamarazenekar lép föl Vivaldi és Mendelssohn művekkel, az utóbbiak közt egy igazi különlegességgel: a d-moll hegedűverseny Bálint János készítette fuvola átiratával.

Februárban a Tisza Hotel koncerttermében a Liszt Ferenc Kamarazenekar és Miklósa Erika ad hangversenyt. Az operaénekesnő Händel A szerelem delíriuma című szólókantátáját adja elő a zenekar kíséretével.

Márciusban az Óbudai Danubia Zenekar koncertezik a Szegedi Nemzeti Színházban Sztanyiszlav Kocsanovszkij vezényletével, a hangverseny szólistája a tavalyi Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny győztese, Tomoki Szakata.

A sorozat zárókoncertjét a húsvéthoz kapcsolódva a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Vaszy-kórus adja. Gyüdi Sándor dirigálásával Bach Húsvéti oratóriuma és Mennybemeneteli oratóriuma hangzik el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
 
A XIX. század végén a lengyel komponista és zongoraművész, Moritz Moszkowski Bécs utcáin sétálgatott a Rimszkij-Korszakov-tanítvány Alekszandr Glazunov társaságában.
Aforizmák
„ Legigazibb jele annak, hogy nagy képességekkel született valaki, ha irigység nélkül született."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ