Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny minden szombaton az M5 csatornán
Dátum: 2017. november 10., péntek, 18:53

A Maestro Solti Nemzetközi Karmesterversenyt minden szombaton nyomon követhetik a nézők az M5 csatornán - hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek reggelmi műsorában.

Berkes Kálmán zsűritag a műsorban elmondta: a versengés során szeretnének minél több fiatal tehetséget találni. Felajánlottak egy különdíjat is, az elismerést elnyerő fiatal tehetség a Győri Filharmonikus Zenekart dirigálhatja.

Az október 21-e óta tartó versengésről beszámolva elmondta, hogy az eddig szereplő karmeseterek mindegyikében találtak valami jót. Berkes Kálmán szerint egy jó karmester összetett tehetségű ember kell, hogy legyen, jó ritmusérzékű, jó kéztechnikával, zeneirodalmi ismeretekkel és a hangszerek ismeretével. Emellett fontosnak nevezete, hogy egy karmester empatikus legyen, konkrét tanácsokat adjon a zenekarnak.

Berkes Kálmán szerint nemcsak a magyar zenekulúra szempontjából fontos egy ilyen versengés, mint mondta, ez a nézőknek is sokat ad: láthatják, mi a hat zsűritag véleménye, ugyanakkor a fiatal karmesterek teljesítményét és a három kiváló zenekart, a Pannon Filharmonikusokat, az Operaház zenekarát és az ötvenedik születésnapját ünneplő Győri Filharmonikus Zenekart is hallhatják. A Maestro Solti Nemzetközi Karmesterversenyt szombatonként láthatják a nézők az M5-ös csatornán.

A Filharmónia Magyarország által szervezett megmérettetésre 40 országból 186 karmester jelentkezett. A verseny döntője december 16-án kerül adásba. A verseny díjátadóját és a gálakoncertet december 30-án tekintheti majd meg a

közönség.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„Évekkel ezelőtt Illyés Gyula Kegyenc című darabját mutattuk be a Madáchban. Gyula bácsi az egyik próbát meglátogatta és kérte: ne tiszteljük annyira a darabját.
 
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
Aforizmák
„ A probléma csak ennyi: művész tudsz-e maradni, miközben felnőtté válsz, mert minden gyermek művész."
Pablo Picasso
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ