Tízéves a Sárik Péter Trió, koncert a MOMKultban
Dátum: 2017. november 13., hétfő, 10:26

Tizedik születésnapját ünnepli a hazai dzsessz színtér egyik meghatározó formációja, a Sárik Péter Trió. A zenekarvezető zongorista a december 8-i jubileumi MOMKultbeli koncertről és az elmúlt évtizedről is beszélt az MTI-nek.

"Számomra a trió egy megvalósult álom. 2007-ben egy alkotóműhelyt szerettem volna létrehozni, amelyben a tagokkal emberileg és szakmailag is megértjük, sőt szeretjük egymást, megvan a bizalom közöttünk. Az volt a cél, hogy minél többet legyünk együtt, meglegyen a bizalom közöttünk, miközben sokat dolgozunk önállóan és más előadókkal is" - emelte ki Sárik Péter.

Megjegyezte, hogy nyitott embernek tartja magát, aki sokféle zenét szeret, olyanokat is, amelyek esetleg más dzsesszistáknál kiverik a biztosítékot. "A trió valamennyi eddigi tagjára ez a hozzáállás volt a jellemző, így tudtunk sokszínűek lenni".

Triója 2007-es létrehozása előtt Sárik Péter számos formációban szerepelt és ismert alakja lett a magyar dzsesszéletnek. Zongorázott a Jazzpressionben, duóban dolgozott Fábián Julival, állandó közreműködő volt a Berki Tamás Bandben. Kevesen tudják, de a Sárik Péter Trió első dobosa Kaszás Péter volt, aki később Al Di Meola zenekarába került. Ő rövid idő után elment tanulni a világhírű bostoni Berklee College of Music-ba. Helyette került a csapatba dobosnak Berdisz Tamás, a basszusgitáros pedig Frey György lett.

A Sárik Péter Trió első felállásában hat évet játszott együtt, ezalatt három stúdióalbumot (Better Tomorrow - 2008, Pieces - 2010, Jazzkívánságműsor 1. - 2012) készített. Négy évvel ezelőtt megváltozott a felállás, a zongoristához a nagybőgős Fonay Tibor és a dobos Gálfi Attila csatlakozott, azóta három újabb lemez született (Jazzkívánságműsor 2. - 2014, X Beethoven - 2016, Lucky Dog - 2017).

"A két felállás között zeneileg nem igazán tudnék komoly különbséget tenni, ugyanakkor örülök, hogy évről-évre jobban játszunk, hisezn ez a fő cél. A mostani időszak annyiból mindenképpen más, hogy a dolgok rendben vannak körülöttünk, és ez kifelé nyugalmat, energiát, pozitív kisugárzást áraszt, amit a közönség is érez. Fonay Tibi a modernitást hozta a trió játékába, Gálfi Attila pedig a jó értelemben zabolátlanságot" - fogalmazott a zenekarvezető.

A formáció alapvetően Sárik Péter instrumentális kompozícióit adja elő, miközben a Jazzkívánságműsor-produkcióban énekesek is szerepet kaptak (Micheller Myrtill, Szőke Nikoletta), akárcsak Sárik Péter 2015-ben megjelent szerzői lemezén (Idebent - odakint), amelyen csupa vokális felvétel hallható. "Nagyon szeretek énekesekkel dolgozni, de ugyanolyan fontos számomra az instrumentális muzsika is, amelyben a zeneszerzés során nem kell semmihez sem alkalmazkodni".

December 8-án a trió tizedik születésnapját ünneplő koncerten az énekesek közül Falusi Mariann, Luiza Zan, Szőke Nikoletta és Berki Tamás lép színpadra. "Felszabadult örömzene lesz, ezen belül kétszer egy órában megpróbáljuk bemutatni azokat a szakaszokat, amelyeket a trió a tíz év alatt bejárt".

Sárik Péter kitért arra az MTI-nek, hogy egyre kevésbé érdeklik a dzsessz "megmondóemberei", akik meg akarják határozni, mit lehet megtenni a műfaj keretein belül és mit nem.

"Nem lehet megfelelni mindenkinek. Nekem az a legfontosabb, hogy a zenénk őszinte legyen és a tőlünk telhető legmagasabb minőséget nyújtsuk" - jegyezte meg a zongorista.

Hozzátette, hogy a trió nagy sikerrel játssza koncerteken a külföldi pop-rock felvételek dzsesszfeldolgozásaira épülő Jazzkívánságműsort, ugyanakkor a Beethoven-kompozíciók átdolgozásait tartalmazó anyaggal szintén sok fellépésük van, újabban vonószenekarral kiegészülve, és játsszák élőben az idei lemez, a Lucky Dog számait is.

A 45 éves Sárik Péter dzsessz-zongoraművész, zeneszerző több mint másfél évtizede meghatározó szereplője a hazai zenei életnek. Saját zenekari munkái és közreműködései mellett három teljes anyagot írt a Recirquel Újcirkusz Társulat darabjaihoz.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
 
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Aforizmák
„ Az életet csak előretekintve lehet élni, ám megérteni csak visszatekintve lehet."
Soren Kierkegaard
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ