Átadták a Pannon Filharmonikusok Lickl-díját
Dátum: 2017. december 9., szombat, 10:02

Átadták a Pannon Filharmonikusok (PFZ) alapította Lickl-díjat civil, muzsikus és menedzsment kategóriában - közölte a zenekar pénteken az MTI-vel.

A 2017-es év civil Lickl-díjasa Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, aki a Pannon Filharmonikusok szakmai munkáját, kitartását és alaposságát megbecsülve támogatja a zenekart, az ország vidéki kulturális produktumaiból kiemelkedő, a fővárosi kulturális kínálatban nemzetközi mércével mérve is helytálló teljesítménynek ismeri el az együttes munkáját.

A 2017-es év muzsikus Lickl-díját Sturcz László oboa szólamvezető érdemelte ki, aki meghatározó szereplője volt a zenekar 2003-as megújulásának, elköteleződésével az elmúlt évtizedben a zenekar közösségének egyik motorja volt.

Menedzsment kategóriában a 2017-es év Lickl-díját Graf Orsolya marketing- és kommunikációs vezető kapta, aki egyensúlyban tartva a zenekar minőségi tartalmait és megjelenéseit, mindennapi munkájával hozzájárul ahhoz, hogy a széles közönség számára megérthető kreatív kommunikációs üzenetté formálja a Pannon Filharmonikusok művészeti programját.

A Pannon Filharmonikusok 2016. december 9-én, a zenekar fennállásának 205. évfordulójának emlékére, a Kodály Központba történő beköltözésének emléknapján hozta létre a díjat, a zenekar egykori alapítójáról, Lickl Györgyről elnevezve. Folytatva a tavaly megkezdett hagyományt idén is zártkörű adventi társulati ülésen derült fény arra, kik vehetik át a díjat.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
 
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
Aforizmák
„ A te szabadságod ott ér véget, ahol az én orrom kezdődik"
Angol közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ