Az első középdöntővel folytatódik pénteken a Fölszállott a páva
Dátum: 2017. december 13., szerda, 16:37

Az első középdöntővel folytatódik a Fölszállott a páva 5. évada péntek este a Duna televízióban, a tizenkét produkcióra már a nézők is szavazhatnak - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya az MTI-vel.

Az első középdöntőben a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes (Békéscsaba) , Fekete Borbála (Eger), Cruz Heather Laura és Demarcsek Dániel (Nyíregyháza) , Király Dávid (Székesfehérvár) , a Nógrád Táncegyüttes (Salgótarján), Eötvös Remus (Sepsiszentgyörgy/Őrkő), Haraszti József (Bátonyterenye-Maconka), az Ördöngös Zenekar (Szamosújvár) , a Pendely Énekegyüttes (Debrecen), Glonczi Rodrigó (Miskolc), Debreczeni-Kis Helga (Szentes) és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes (Debrecen) lép színpadra.

A pénteki első középdöntő fellépői közül kategóriánként a legmagasabb pontszámot elérő produkció jut a december 29-i döntőbe, emellett a közönség is továbbjuttathat szavazataival egy produkciót.

Szavazni alapdíjas sms-ben lehet az adás ideje alatt, a szavazást a műsorvezetők indítják és zárják le. Egy telefonszámról legfeljebb 20 szavazatot lehet küldeni, az sms-nek csak a versenyző kódját kell tartalmaznia. A telefonszámok és a kódok megtalálhatók a Fölszállott a páva Facebook oldalán, valamint a mediaklikk.hu/pava oldalon.

Az első középdöntő extra fellépője Rúzsa Magdi lesz, aki Cirkalom Táncegyüttessel és a Fokos Zenekarral kiegészülve lép a Fölszállott a páva színpadára.

"Nekem ez különösen szép élmény, mert azokkal az emberekkel állhatok egy színpadon, akik először figyeltek fel rám és gyerekként tanítgattak a népzenére és néptáncra. Kisimre Árpád és Kisimre Szerda Anna voltak, akik megszerették velem a zenét és többek közt nekik köszönhetően vagyok most is ezen a pályán. Felemelő érzés a szintén vajdasági Fokossal is együtt zenélni" - idézi a közlemény Rúzsa Magdit.

A Hagyomány összeköt! mottóval ezúttal felnőttek számára megrendezett népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor elődöntőiből összesen 24 produkció jutott tovább a középdöntőkbe.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza közös műsorában 4 kategóriában állnak a zsűri elé: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncos párok; néptáncegyüttesek.

A Fölszállott a páva zsűrijének elnöke ezúttal is Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. Idén is szerepel a bírálók között Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Visszatért a zsűribe Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is.

A második középdöntőt december 22-én, a döntőt december 29-én rendezik, ahol a 4 kategóriagyőztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját.

A Fölszállott a páva műsorvezetői Novák Péter és Morvai Noémi.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
 
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
Aforizmák
„ A lángész számára a földön csak egy hely van, ahol menedéket élvezhet, és ez – a sír."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ