Ünnepi évadra készül a Győri Filharmonikus Zenekar
Dátum: 2017. december 19., kedd, 14:24

Jövőre lesz ötvenéves a Győri Filharmonikus Zenekar, ebből az alkalomból 2018-ban különleges ünnepi koncertekkel, új lemezzel és a zenekar történetét bemutató emlékkönyvvel készülnek - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

A jubileumi évadban csupa "szuperprodukcióval" rukkol elő a Győri Filharmonikus Zenekar, az első előadás 2018. január 5-én lesz a győri Audi Arénában, ahol Nina Dudek rendezésében Bizet Carmenjét láthatja a közönség. A zenekart Attilio Tomasello vezényli, az opera koncertszerű előadásán Don José szerepében a Kolozsvári Magyar Opera közkedvelt tenorja, Pataki Adorjánt láthatja a közönség - közölte a műsorban a zenekar művészeti vezetője.

Berkes Kálmán elmondta, hogy a zenekar 2018-ban kettős jubileumot ünnepel, hiszen 150 éve lesz annak, hogy Richter János édesapja, Richter Antal zeneegyletet alapított. Richter János Brahmsnak is és Wagnernek is jó barátja volt, ezért a zenekar új lemezén Johannes Brahms négy szimfóniáját szólaltatják meg.

Az ünnepi évben emellett egy négy hangversenyből álló sorozatot is hallhat a közönség a Zeneakadémián világsztárok részvételével. A CD és az koncertek mellett a zenekar félévszázados jubileuma alkalmából emlékkönyvet adnak ki, amely relikviákat tartalmaz, történeti áttekintést ad számos fényképekkel illusztrálva.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
 
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
Aforizmák
„ A paptól elvárják, hogy két lábon járó vasárnap legyen."
Samuel Butler
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ