Palya Beával közös újévi koncertre készül a Budapest Klezmer Band
Dátum: 2017. december 21., csütörtök, 7:07

Különleges koncerttel kezdi a 2018-as évet a Budapest Klezmer Band; az együttes tagjai Palya Beával együtt lépnek színpadra január elsején a Budapest Kongresszusi Központban - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Örömmel vállalta a felkérést Palya Bea a koncerten való részvételre, ahol a tervek szerint kilenc számot fog énekelni - mondta el a műsorban Jávori Ferenc "Fegya" zenekarvezető. Mint hozzátette: a Mazel Tov! azaz Jó szerencsét! című újévköszöntő előadáson a tervek szerint Palya Bea négy klezmer-jellegű számot ad majd elő, öt dalt pedig saját stílusában, de a Budapest Klezmer Band hangzásával hallhat a közönség.

A zenekarvezető elmondta, hogy az együttes mozgalmas évet zár, nemcsak Magyarországon léptek fel számos helyszínen, de Kassán is nagy sikerű koncertet adtak. A Budapest Bárral közös fellépésük sikere után pedig azt tervezik, hogy újabb közös koncertet adnak.

A zenekar 2018-as tervei közül kiemelte, hogy meghívást kaptak Kínába, ahol márciusban lépnek fel három alkalommal egy kulturális hét keretében, illetve új lemezt terveznek, amelyen nincs kizárva, hogy Palya Bea is közreműködik majd.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
 
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
Aforizmák
„Egy eszme nem felelős azokért, akik hisznek benne."
Don Marquis
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ