Fölszállott a páva - Pénteken véget ér a népzenei és néptáncos tehetségkutató
Dátum: 2017. december 27., szerda, 11:47

Pénteken rendezik meg a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor idei döntőjét, amelyben tíz produkciót láthatnak a nézők.

A Duna televízióban élőben közvetített első középdöntőből tovább jutott a Pendely Énekegyüttes, Debreczeni-Kis Helga citerás, Haraszti József, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes és az Ördöngös Zenekar, a második középdöntőből pedig Sőregi Anna és Komáromi Kristóf, a Pósfa Zenekar, Fodor Mátyás, a Tatrospart Néptánccsoport és a Kalotaszeg Legénytársulat. Közülük kerülnek ki az év legjobb produkciói.

A kategóriagyőztesek mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját. Szavazni alapdíjas sms-ben lehet az adás ideje alatt, a szavazást a műsorvezetők indítják és zárják le. Egy telefonszámról legfeljebb 20 szavazatot lehet küldeni, az sms-nek csak a versenyző kódját kell tartalmaznia. A telefonszámok és a kódok megtalálhatók a Fölszállott a páva Facebook oldalán, valamint a mediaklikk.hu/pava oldalon.

"Ezek a fiatalok megtanultak szórakozni" - idézi a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közleménye Sebő Ferenc zsűrielnököt. A Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze mellett idén is szerepel a bírálók között Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Visszatért a zsűribe Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is.

Az ötödik évad befejezéseként a műsor a Kodály-emlékév előtt tiszteleg. A tehetségkutatót a Liszt-díjas Molnár Levente operaénekes és a Magyar Állami Népi Együttes közös produkciója zárja, akik erre az alaklomra készítették Erdélyi táncok Kodály népdalfeldolgozásaival című előadásukat.

Novák Péter Morvai Noémivel vezeti a műsort.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza ötödik alkalommal megrendezett közös műsorában 4 kategóriában állnak a zsűri elé a versenyzők: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncos párok; néptáncegyüttesek.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„Évekkel ezelőtt Illyés Gyula Kegyenc című darabját mutattuk be a Madáchban. Gyula bácsi az egyik próbát meglátogatta és kérte: ne tiszteljük annyira a darabját.
 
Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollégájával.
Aforizmák
„ Nehéz elhinni, hogy valaki igazat mond, ha tudjuk, hogy mi az ő helyében hazudnánk."
Henry Louis Mencken
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ