Ökrös Oszkár Kossuth-díjas cimbalomművészt az Emmi saját halottjának tekinti
Dátum: 2018. január 17., szerda, 10:02

Saját halottjának tekinti az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Ökrös Oszkár Kossuth-díjas cimbalomművészt - közölte az Emmi kultúráért felelős államtitkársága kedden az MTI-vel.

"Ökrös Oszkár életművében a klasszikus és cigányzenei hagyományok ápolását és népszerűsítését, ezzel a magyar kultúra hazai és nemzetközi hírnevének öregbítését szolgálta. Magyar cigányzenészként, a 100 Tagú Cigányzenekar tagjaként és szólistaként tehetsége legjavát adta a közönségnek Budapesttől II. Erzsébet királyné udvarán át egészen Hollywoodig" - írták a hétfőn elhunyt művészt méltatva.

Ökrös Oszkár 1957-ben született Szolnokon zenész családban. Hatévesen kezdett cimbalmozni. Két évvel később megnyerte a Magyar Televízió népzenei versenyét. Ezt követően korengedménnyel kezdhette meg konzervatóriumi tanulmányait. A Zeneakadémián Gerencsér Ferenc tanítványa volt.

A klasszikus és cigányzenei hagyományok ápolását és népszerűsítését szolgáló előadóművészi pályája során a legnagyobb hazai népi együttesekkel, a leghíresebb prímásokkal lépett fel, de olyan világhírű előadókkal is, mint Josephine Baker vagy Tom Jones.

Tizenöt éves kora óta a Magyar Rádió és a Magyar Televízió szólistája. Két önálló albuma jelent, az egyik 1990-ben A cimbalom varázslója, a második 2002-ben A cimbalom Paganinije címmel.

A 100 Tagú Cigányzenekar szólamvezető szólistája volt több mint 30 éven át.

Munkásságát 1995-ben Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel, 2001-ben Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel, 2013-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével, 2015-ben Kossuth-díjjal ismerték el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
 
Aforizmák
„ Semmitől sem félek annyira, mint a félelemtől."
Montaigne
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ