Jótékonysági est a Zeneakadémián az autizmussal élőkért
Dátum: 2018. január 18., csütörtök, 11:11

Az autizmussal élőkért rendeznek jótékonysági estet pénteken a Zeneakadémián. A nagyteremben Harcsa Veronika énekesnő és zenésztársai adnak koncertet.

"A műsor első felében Razvaljajeva Anasztázia orosz származású, Magyarországon élő hárfaművésszel az idén száz éve elhunyt francia zeneszerző, Claude Debussy műveit adjuk elő, majd a szünet után állandó alkotótársammal, Gyémánt Bálint gitárossal adunk műsort. Nagy megtiszteltetés tenni egy jó ügy érdekében" - mondta Harcsa Veronika az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

A ferences jótékonysági est kapcsán Szabó József, az OFM lelki igazgatója arról beszélt, hogy az Autista Segítő Központ bentlakásos intézmény, amely segít az autizmussal élő fiatalok helyét megtalálni a közoktatásban, a szolgáltató részlegben.

Kitért arra, hogy először a Müpában tartottak nagyobb ferences jótékonysági rendezvényt, majd immár hatodik alkalommal a Zeneakadémia fogadja be őket.

A január 19-i koncert védnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„Évekkel ezelőtt Illyés Gyula Kegyenc című darabját mutattuk be a Madáchban. Gyula bácsi az egyik próbát meglátogatta és kérte: ne tiszteljük annyira a darabját.
 
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
Aforizmák
„ Ne aggódj, ma nem jön el a világvége. Ausztráliában már holnap van. "
Charles Schultz
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ