Magyarország a díszvendége a portugál komolyzenei fesztiválnak
Dátum: 2018. január 26., péntek, 17:22

Magyarország a díszvendége a Portugáliában rendezendő Terras sem Sombra nemzetközi kulturális és komolyzenei fesztiválnak, amelynek hat hónapig tartó, február 17-én induló zenei programját idén magyar fellépők és magyar művek színesítik Alentejo tartományban.

A fesztiválon a magyar művészek, a budapesti Zeneakadémia hallgatói és fiatal oktatói öt koncerten lépnek színpadra, a fellépéseket az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a magyar kulturális kormányzat a Nemzeti Kulturális Alapon (NKA) keresztül 6,2 millió forint támogatásban részesítette - mondta el Breuer Klára lisszaboni magyar nagykövet a rendezvényt bemutató pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.

Hozzátette, hogy a zenei program megvalósításában a Zenekadémia és az MTA BTK Zenetudományi Intézet állt rendelkezésére. Az idei fesztiválra való felkérést megelőzte Bartók A kékszakállú herceg vára című művének nagysikerű, koncertszerű előadása a múlt évben - emlékeztetett.

A magyar fellépők hangversenyein - februártól júniusig - mások mellett Bartók, Kodály, Liszt, Kurtág György és Eötvös Péter művei hangoznak el Alentejo műemlék templomaiban - közölte Juan Vela Del Campo, a Terras sem Sombra fesztivál művészeti igazgatója.

A koncertek másnapján az érdeklődők a környék természeti értékeivel ismerkednek meg, mert a fesztivál témája a zene mellett a műemlékvédelem és a természeti értékek védelme - mondta el José António Falcao, a Terras sem Sombra fesztivál főigazgatója, hozzátéve: a programok kéthetente a régió más-más helyszínein valósulnak meg.

A tíz koncert szinte mindegyikén hallható magyar mű, nagy tisztelete van Liszt, Bartók, Kodály zenei örökségének. Portugáliában él Hubay Jenő egyik unokája, így egy Hubay-mű is elhangzik, tisztelegve a 2018-as Hubay-év előtt. Igazi csemege lesz egy régizenei koncert portugál művészekkel, akik 17-18. századi magyar darabokat tűztek műsorukra.

Márciusban a portugál Bartókként is emlegetett Fernando Lopes-Graca magyar népdalokra komponált dalművei csendülnek fel. Bartók és Kodály iránti tiszteletét is kifejező dalciklusát portugál művészek adják elő, valamint felhangzanak az eredeti magyar népdalok a Zeneakadémia Népzene tanszéke hallgatóinak tolmácsolásában. Áprilisban a budapesti Zeneakadémián tanuló, a Visegrádi Négyek országaiból származó fiatal művészek lengyel, cseh, szlovák és magyar szerzők műveit adják elő, a koncert egzotikuma a jellegzetesen magyar hangszer, a cimbalom lesz.

A fesztivál zárókoncertje június végén a magyar kortárszene előtt tiszteleg, olyan ritkán hallható művek előadásával, mint például Kurtág György Kafka fragmenten és Eötvös Péter Dance of the Brush-footed Butterfly. A koncert díszvendége Fekete Gyula zeneszerző, a Zeneakadémia rektorhelyettese lesz, akinek egy műve szintén elhangzik - ismertette a részleteket Kutnyánszky Csaba, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettese.

A Terras sem Sombra (Árnyék nélküli földek) fesztivál 14 évre tekint vissza Alentejo-ban, Portugália legnagyobb tartományában. A 6 hónapig tartó eseménysorozat fővédnöke a portugál köztársasági elnök.

A szakmai partnerként felkért Zeneakadémia, Magyarország Lisszaboni Nagykövetsége és a fesztivál szervezői arra törekedtek, hogy a magyar hangversenyek a régi zenétől a kortárs zenéig, a klasszikus zenétől a magyar népzenei hagyományokig a hazai zenei kultúra széles spektrumát láttassák.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
 
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
Aforizmák
„ Ha valaki a hobbijába döglik bele, akkor az egy boldog ember."
Gálvölgyi János
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ