Fiatalok jelentkezését várják a Snétberger Zenei Tehetség Központban
Dátum: 2018. január 28., vasárnap, 14:05

Meghallgatást hirdet február elejére és március végére a Snétberger Zenei Tehetség Központ. A Felsőörsön működő intézményben hatvan hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal kezdheti meg tanulmányait júniusban- tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Snétberger Zenei Tehetség Központ alapító művészeti igazgatója.

Snétberger Ferenc közölte, hogy a meghallgatások az ország több pontján zajlanak majd. Egyebek mellett Balassagyarmaton február 2-án, Miskolcon február 3-án, Budapesten február 4-én adhatnak számot zenei tudásukról a jelentkezők.

Azok a 12 és 22 év közötti fiatalok, akiket felvesznek az intézménybe, jazz és klasszikus zenei képzésen vehetnek részt. A 12 hetes, ingyenes intenzív zenei tehetséggondozás Felsőörsön zajlik majd, hétvégenként pedig Budapesten tanulhatnak a diákok, akik ingyenes ellátást kapnak a képzés idején és az utazásért sem kell fizetniük - tette hozzá az igazgató.

A meghallgatásra elsősorban brácsa, cselló, bőgő, basszusgitár, dob és percussion hangszeres diákok jelentkezését várják, emellett azokat, akik jazz- és klasszikus zongorán, hegedűn, gitáron, klarinéton, szaxofonon, fuvolán, cimbalmon zenélnek vagy énekesek - mondta.

Hozzátette: a központ diákjai az iskolai tanulmányaik mellett vehetnek részt a képzésen. A programban elismert művészek és mentorok dolgoznak azon, hogy a diákok a tárgyi tudás mellé reális pályaképet, jó önismeretet és elérhető célokat kapjanak. Évente átlagosan százórányi fellépésben vállal közreműködést a Snétberger Alapítvány, tapasztalatszerzési lehetőséget teremtve ezzel a fiatal tehetségek számára.

Felidézte: a Snétberger Zenei Tehetség Központ ötlete 2008-ban merült fel először, a berlini gitáriskolában szerzett tapasztalatokra alapozva 2011-ben megkezdődött a képzés a Norvég Alap és a magyar állam anyagi támogatásával.

A kezdetek óta minden esztendőben mintegy 60 hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal tökéletesítheti zenei tudását az intézményben - fűzte hozzá Snétberger Ferenc.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„ Amit nem értünk, azt véletlennek nevezzük."
Teller Ede
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ