Háromnapos dzsesszünnep a Müpában
Dátum: 2018. január 30., kedd, 17:33

A hazai dzsesszélet krémje és legújabb tehetségei lépnek színpadra a Müpában február 1-je és 3. között a tizenegyedik Jazz Showcase-en, amely az évek során a közép-európai régió legjelentősebb tehetségbörzéjévé nőtte ki magát.

A délutáni koncerteken kilenc pályakezdő zenekar mutatkozik be a neves hazai és nemzetközi zsűri előtt, az esti nagykoncerteken a Tálas Áron Trió és Mike Moreno, a Zoller Attila emlékét felidéző supergroup, valamint a Bacsó Kristóf Triad és Gilad Hekselman lép színpadra - szerepel a Müpa által az MTI-hez eljuttatott ajánlóban.

Mint írták, a 2008-ban indított sorozat célja továbbtanulási lehetőséghez, lemezfelvételhez és koncertturnéhoz segíteni a magyar dzsesszutánpótlást. A Jazz Showcase-en korábban bemutatkozó tehetségek napjainkra a hazai dzsessz színtér kikerülhetetlen előadóivá váltak, akik külföldön is egyre nagyobb sikereket érnek el. Idén is hazai és nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri szavaz a produkciókra, a közönség pedig a helyszínen és online is leadhatja voksát. A szakmai fődíjas, valamint a nézők választottja újra zenélhet a Müpában a Nemzetközi Jazznapon, illetve a Jazz 0820 program keretében.

A Jazz Showcase-t február elsején Best Bad Trip zenekar nyitja, őket követi a szintén kísérletező zenét játszó LightBulb, majd a tizenhét éves tehetség, Horváth Balázs zongorista lép színpadra triójával. Az esti koncerten a hazai fiatal dzsesszgeneráció meghatározó alakja, Tálas Áron lép a Fesztivál Színház színpadára. A zenész néhány éve még a Jazz Showcase délutáni fellépői közt mutatkozott be, most Pat Metheny gitárosával, Mike Morenóval hallhatjuk.

Február 2-án a dzsesszéneké a főszerep: a WindSingers a cappella együttest a fiatal magyar énekes generáció különleges hangú tehetsége, Kalmár Panni és triója követi, majd a Vintage Dolls formáció lép színpadra, amelyben a Shure Montreux Jazz Voice Competition döntőse, Munkácsy Eszter, a szövegíróként is aktív Nagy Lili, valamint a saját kvartettjével a Marosvásárhelyen rendezett Youth Jazz Competiton különdíját elnyert Szász Ágnes énekel. A nap zárásaként a magyar dzsesszélet meghatározó személyiségei - köztük Babos Gyula, Szakcsi Lakatos Béla, Balázs Elemér és Tony Lakatos - tisztelegnek a húsz éve elhunyt legendás gitáros, Zoller Attila emléke előtt.

A szombati zárónapon a Coquette Jazz Band a harmincas, negyvenes éveket hozza a közönség elé táncos szvingzenéjével, majd a Choose Cheese következik, amely a mainstream, az avantgárd és a free jazz mellett a bluesból és a magyar népzenéből, illetve a kortárs és klasszikus zenéből is táplálkozik, utánuk pedig az Antal Gábor Trió játszik, amelyet dallamos témák, modern ritmikai elemek és változatos harmóniavilág jellemez. A Jazz Showcase díjazottjainak ismertetése után a zárókoncertet a hazai dzsesszélet karakteres alakja, a szaxofonos, komponista Bacsó Kristóf és együttese, a Triad adja, amely ezúttal Gilad Hekselmann New Yorkban élő izraeli gitárossal egészül ki.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
 
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
Aforizmák
„ Ha valaki a hobbijába döglik bele, akkor az egy boldog ember."
Gálvölgyi János
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ