Balázs Fecó és Janicsák Veca duettje A Dal 2018 színpadán
Dátum: 2018. február 2., péntek, 14:27

Eddig még soha nem látott páros, szimfonikus kísérettel lép fel a dalválasztó műsorban.

A Dal 2018 már harmadik hete hozza el a friss és eredeti hangzásvilágú zeneműveket. A szombati válogatóval bezárólag mind a 30 produkció bemutatkozik, és kap egy szeletet az országos figyelemből.

Az ismert előadók és az új arcok versenydalain túl, A Dal 2018 vendégfellépőinek köszönhetően zenészlegendák és ismert művészek közös produkciói is színesítik a műsort. Ezen a hétvégén Balázs Fecó, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész és Janicsák Veca, Fonogram-díjas énekesnő készül egy varázslatos duettel.

"Kíváncsian várom, Veca apukájával már volt közös fellépésem, vele most lesz először" árulta el Balázs Fecó. "A dal maradjon meglepetés, de annyit talán elmondhatok, hogy egy klasszikus sláger érkezik, szimfonikus kísérettel."

Janicsák Veca megtiszteltetésként élte meg a felkérést:

"A dal Fecó egyik legendás szerzeménye, amelyben a szíve-lelke benne van, így nehéz feladat lesz számomra mellette állni ebben a produkcióban. Természetesen igyekszem méltóképpen, maximális tisztelettel fordulni felé. Nem szeretnék merészen nyúlni a dalhoz, inkább Fecó instrukcióira hagyatkozom, arra törekszem, hogy elégedetten emlékezzen majd vissza a közös munkára."

Szombat este 20.30-tól A Dal 2018 színpadán kiderül, mivel nyűgözi le Janicsák Veca és Balázs Fecó a Duna Televízió nézőit.

MTVA Sajtóosztály

(OTS)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
 
Kiplingtől, a világhírű angol írótól egy táraságban megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők?
Aforizmák
„ Azt mondották, hogy a múltat még Isten sem tudja megváltoztatni: a történetírók képesek rá, és talán ezért is tűri meg őket az Isten, mert e tekintetben hasznára lehetnek"
Samuel Butler
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ