Furulyafesztivált rendeznek Győrben
Dátum: 2018. február 22., csütörtök, 8:48

Tizennégy iskola és egy óvoda együttesei részvételével rendezik ma a 25. Furulyafesztivált Győrben - tájékoztatta az esemény művészeti vezetője az MTI-t.

Sipos Tamásné elmondta, hogy az Egyetemi hangversenyteremben, az egykori Zsinagógában délután három órától mintegy 230 gyermek lép fel, akik főként népdalokat és népdal kánonokat szólaltatnak meg.

Az esemény célja, hogy a gyermekek találkozzanak egymással, megmutassák egymásnak ismereteiket, együtt zenéljenek, ezen felül megszerettessék és népszerűsítsék a furulyát másoknál is.

A program három közösen eljátszott dallal indul, majd minden együttes három percet játszik. Ezt követően a felkészítő tanárokból tíz éve alakult együttes lép fel. A záró szakaszban ismét együtt muzsikál majd valamennyi fellépő.

Sipos Tamásné felidézte, hogy 25 évvel ezelőtt az egyik győri iskolában rendezték meg először a fesztivált, a győri önkormányzat kulturális irodája pedig 1997 óta sorolja a városi fesztiválok közé az eseményt.

Az önkormányzat felkérésére 1998-ban, a várost a törököktől való visszafoglalás négyszázadik évfordulóján kétszáz furulyás gyermek vonult és játszott a megyeszékhely utcáin.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
 
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
Aforizmák
„ Sohasem hazudnak annyit, mint esküvő előtt, háború alatt és vadászat után."
Bismark
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ