BTF - A Nemzeti Filharmonikusok előadásával kezdődik a fesztivál
Dátum: 2018. március 25., vasárnap, 9:53

A Nemzeti Filharmonikusok Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája című oratóriumának előadásával kezdődik március 30-án, pénteken a 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) a Müpában.

A Szent Erzsébet legendája zeneiségében és filozofikus mélységét tekintve is fontos alkotás, azon nagy Liszt-művek közé tartozik, amelyeket a Faust-szimfónia, a Dante-szimfónia és a Krisztus című oratórium neve fémjelez - mondta el Hamar Zsolt, a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója, az est dirigense az MTI-nek.

Hozzátette, hogy bár a Szent Erzsébet legendája műfaját tekintve oratórium, igen sok olyan színpadi, dramaturgiai fogást alkalmaz benne Liszt, amelyek arra csábítják az előadót, hogy akár operaként értelmezze és interpretálja.

A Nemzeti Filharmonikusok előadásában a mű oratóriumként szólal meg, de enged majd az "ördög csábításának" és nem áll ellen azoknak a lehetőségeknek, amelyek által drámai előadásként adhatják elő - mutatott rá a zeneigazgató, kifejtve: a karmester ilyenkor a tempóválasztások, a dinamikai beállítások, a drámai idővel való játék eszközeivel élhet. Ezáltal olyan produkciót hoznak létre, amelyben az énekelt és a hangszerek által eljátszott hangok játsszák a főszerepet, összeállva egyfajta színpadi előadássá.

A Szent Erzsébet legendája nagy előadói apparátust igénylő mű, amelynek az előadása sem könnyű - hangsúlyozta Hamar Zsolt, hozzátéve: ezt nemcsak a technikai nehézségek okozzák, hanem azon filozófiai mélységek is, amelyek csak akkor tudnak átjönni és a hallgatók számára érthetővé válni, ha maguk az előadók is értik és átélik.

Az esten közreműködik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Nemzeti Énekkar (karigazgató Somos Csaba), a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara (karigazgató Sapszon Borbála és Sapszon Ferenc) Hamar Zsolt vezényletével. Az oratórium címszerepét a New York-i Metropolitan színpadán is nagy sikerrel szereplő Kele Brigitta alakítja, továbbá napjaink egyik legkeresettebb Wagner-énekese, Albert Pesendorfer, valamint Johannes Kammler, Kutasi Judit és Haja Zsolt lép színpadra.

A szervezők közlése szerint a Budapesti Tavaszi Fesztivál első hétvégéje a nyitókoncertet követően is számtalan kiemelkedő programmal várja a közönséget. A Várkert Bazárban az UNESCO szellemi kulturális örökségeit bemutató PONT Fesztivál húsvéti tematikával készül, a Zeneakadémián az immár Grammy-díjas fiatal zongoraművész Danyiil Trifonov lép színpadra, az Orfeo Zenekar és Purcell Kórus koncertjén pedig Bach és Telemann művei csendülnek fel április első napján.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
 
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
Aforizmák
„ A világ nagy emberei általában nem voltak nagy tudósok, a nagy tudósok pedig nem voltak nagy emberek."
Holmes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ