Spanyolországi turnéra indul a Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Dátum: 2018. április 19., csütörtök, 7:52

Spanyolországi turnéra indul a Nemzeti Filharmonikus Zenekar: április 17. és 25. között három koncertet adnak Gironában, Barcelonában és Madridban Kovács János karmester vezetésével.

Az első hangverseny vasárnap az Auditori de Gironában csendül fel, másnap a barcelonai L Auditoriban, április 25-én pedig a madridi Auditorio Nacionalban lépnek színpadra a Nemzeti Filharmonikusok - közölte az együttes kedden az MTI-vel.

A turné programja a szerdai budapesti hangverseny műsora, amelyen Mozart Esz-dúr szimfóniája, a c-moll adagio és fúga, valamint a Requiem hangzik el. A zenekart a turnéra magyar szólisták, Zemlényi Eszter szoprán, Gál Erika alt, Horváth István tenor és Kovács István basszus is elkísérik. A koncerteken közreműködik a Cor Madrigal kórus, amelynek karigazgatója Mireaia Barrera.

Az együttes legutóbb tavaly februárban járt Spanyolországban az Agencia Camera ügynökség meghívására, akkor a zenekar Kovács János dirigálásával négy hangversenyt adott Haydn, Mozart és Schubert egy-egy művéből.

A magyar közönség a Nemzeti Filharmonikusok itthon maradó tagjaival április 23-án a Mátyás-templomban találkozhat, ahol Bach h-moll miséjét adják elő.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
 
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
Aforizmák
„ A jóságnak legyen ökle."
Jevgenyij Jevtusenko
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ