Kolozsváron és Nagyváradon mutatkozik be az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány
Dátum: 2018. május 28., hétfő, 14:59

Kolozsváron és Nagyváradon mutatkozik be koncertekkel az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány fiatal zeneszerzők és muzsikusok közreműködésével.

Az alapítvány életében fontos lépés, hogy a kortárs zene Erdélyben született kiemelkedő alakjainak - Ligeti, Kurtág, Eötvös - zenéjét Kolozsváron és Nagyváradon mutathatja be pénteken és szombaton fiatal magyar zeneszerzők és zenészek közreműködésével. A kolozsvári Ligeti Fesztiválon Binca Termes és Grabócz Márta zenetudósok meghívására, Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem vendégeként szerepelnek, ahol a hallgatók mesterkurzuson is részt vesznek - közölte az alapítvány az MTI-vel.

A bemutatkozó koncert programját Eötvös Péter állította össze azzal a céllal, hogy képet nyújtson az alapítvány számára fontos kortárs klasszikusokról, valamint bemutasson olyan fiatal zeneszerzőket, akiknek a munkáját segítette az alapítvány, folyamatosan visszatérő vendégei az alapítvány kurzusainak és a magyar kortárs zenei élet meghatározó szereplői.

A közreműködő fiatal zenészek a kortárs zene értő tolmácsolói, szakértői, maguk is tanítanak, és rendszeresen vesznek részt az alapítvány programjain Eötvös Péter meghívására: Nagy Judit (fuvola), Kiss Péter (zongora), Zétényi Tamás (cselló) és Nevelő János (ütőhangszerek).

A Generációk találkozása című koncert programjában Eötvös Péter, Ligeti György és Kurtág György művei szerepelnek, valamint elhangzik egy-egy darab Balogh Mátétól és Horváth Balázstól, mindkettő mű romániai bemutató. Balogh Máté az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány mentoráltjaként egy mesterkurzusra komponálta az elhangzó Jam Quartet című jazz-ihletésű művét. A fiatal zeneszerző jelenleg az Editio Musica Budapest főszerkesztője. Horváth Balázstól, aki az alapítvány kuratóriumának tagja és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a Cirkuszoid című experimentális kompozíciója hangzik el. A program támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

Az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány évek óta szervez nemzetközi mesterkurzusokat fiatal karmestereknek és zeneszerzőknek Eötvös Péter szakmai irányításával és közreműködésével a Gőz László által alapított Budapest Music Centerben, amely egyben az alapítvány székhelye is. A kurzusok mellett a másik fontos és állandó tevékenység a zenei tehetséggondozás, fiatal zeneszerzők mentorálása, pályájuk segítése ösztöndíjakkal, mentorprogrammal, valamint a kortárs zenei minél szélesebb közönségének megteremtése, kialakítása, a kortárs zene megismertetése.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
 
Aforizmák
„Aki nem kóborol, nem éri el a tengert."
Spanyol közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ