A Virtuózok döntőseit fogadta Herczegh Anita
Dátum: 2018. június 4., hétfő, 18:19

A Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató döntős versenyzőit fogadta szombaton Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége a Sándor-palotában, ahol a fiatal tehetségek rövid koncertet is adtak.

Fantasztikus tehetségeket ismertünk meg ebben az évadban is, de a műsor sikeréhez hozzájárul még a kiváló szakemberekből álló zsűri is, amely nagyon értő szemmel és kedvesen értékeli a gyerekeket - emelete ki Herczegh Anita, a koncert után adott interjújában.

A köztársasági elnök felesége úgy vélte, a tehetségkutató sikere a műsor kivitelezésének és rendezésének színvonalában is rejlik, de a legfontosabb mégis az, hogy évről-évre ennyi tehetséges fiatalt, ennyi virtuóz művészt tudnak bemutatni.

Mint mondta, Magyarország híres a klasszikus zenei hagyományairól, a magyar komponisták, zenészek világszerte elismertek, ahogyan a komolyzene oktatásában is a világelsők között vagyunk, nem véletlen, hogy a világ minden tájáról érkeznek Magyarországra zenét tanulni a fiatalok.

Herczegh Anita úgy vélte, hogy a Virtuózok mostani, negyedik évadára "állt össze" talán a legkomplexebb csapat. "Én biztos nem tudnék dönteni, hogy ki a legjobb" - tette hozzá.

A döntősök nemcsak szerethető karakterek, de egyediek és rendkívüliek is, amikor azonban nem játszanak, éppen olyanok, mint bármelyik másik gyerek - vélekedett. Mint mondta, ezek a fiatalok képesek bemutatni azt, hogy a klasszikus zene mindenkié.

A műsor fináléjában jövő héten már a nézők döntenek az abszolút győztesről. Herczegh Anita úgy vélte, itt már nem csak a zenei kiválóságnak, hanem az egyéni karaktereknek is fontos szerepük lesz, valamint az aktuális lelkiállapot is sokat számíthat.

Hozzáfűzte: ha csak annyit ér el ez a műsor, hogy más gyerekek a Virtuózok fiataljainak hatására csupán néhány évig tanulnak zenét, akkor is nagyon sokat adott.

Batta András zenetörténész, a zsűri egyik tagja a szombati koncert előtt felidézte: már tradíció, hogy a köztársasági elnök felesége a Sándor-palotában fogadja a finalistákat. Kiemelte: fantasztikus, hogy a műsor ilyen "közüggyé" vált, ahogy az is, hogy mára a nemzetközi közönség figyelmét is felkeltette a tehetségkutató.

A Duna Televízióban és az M5 kulturális csatornán élőben sugárzott pénteki műsorban a kicsik korcsoportjában Balázs-Piri Soma (zongora), a tiniknél Beke Márk (harsona), a nagyok között pedig Ninh Duc Hoang Long (magánének) győzött. A közönség jövő pénteken, a három korcsoport-győztes közül sms-ben és a MédiaKlikk Plusz applikáción keresztül szavazhat kedvencére.

A köztársasági elnök felesége előtt a nyertesek mellett felléptek a tegnapi műsorban szereplő döntősök is: Abouzahra Mariam (hegedű), Gertler Teo (hegedű), Bencze Máté (szaxofon), Urbán Benjámin (zongora), Fekete Tamás (zongora) és Hart Gábor (gitár).

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
 
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
Aforizmák
„ A hülyeség magánügy, amíg el nem mondjuk senkinek."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ