Pályázatot hirdet az Emmi zeneművészeti szervezetek támogatására
Dátum: 2018. június 7., csütörtök, 16:54

Pályázatot hirdet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) minősítéssel nem rendelkező zenekarok és énekkarok kiemelt művészeti céljainak támogatására 22 millió forintos keretösszeggel - közölte a Kultúráért Felelős Államtitkárság szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a vissza nem térítendő támogatásra a zeneművészeti szervezetek külföldi fesztiválon, meghívás alapján teljesítendő vendégjátékon, koncertturnén való részvétel, valamint ifjúsági koncertek, kortárs zenei bemutatók esetén pályázhatnak.

A keretösszegre azok a minősítéssel nem rendelkező, zeneművészeti tevékenységet végző szervezetek pályázhatnak, amelyek megfelelnek az előadóművészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvényben meghatározott feltételeknek.

A pályázat benyújtásának határideje július 2. - olvasható a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
Aforizmák
„ Sohasem hazudnak annyit, mint esküvő előtt, háború alatt és vadászat után."
Bismark
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ