A Virtuózok tehetségeivel lép színpadra José Cura Tokajban
Dátum: 2018. július 30., hétfő, 11:34

A közmédia Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutatójának nyerteseivel ad közös koncertet José Cura argentin operaénekes szombaton a Tokaj Fesztiválkatlanban.

José Cura az M5 kulturális csatorna szombati műsorában elmondta: a koncert elsődleges célja, hogy olyan fiatal zenészeket és énekeseket mutassanak be a közönségnek, akiket pár év múlva már talán az egész világ ismerni fog.

"Itt most nem én leszek a középpontban, mint ahogyan azt a nézők amúgy megszokhatták. Egy-két híres áriát magam is elénekelek, de a reflektorfény végig a fiatalokon lesz" - hangsúlyozta a világszerte ismert tenor, hozzátéve, hogy a szombati koncerten populáris klasszikusokat és klasszikus popszámokat is hallhat a közönség.

"Ha nagyobb közönséget akarunk megszólítani, akkor nekünk, operaénekeseknek kompromisszumot kell kötnünk. Tömegekhez ugyanis csakis mikrofonnal tudunk elérni. De ha fel akarjuk hívni a fiatal tehetségekre a figyelmet, akkor a cél szentesíti az eszközt" - emelte ki José Cura, aki elmondta azt is: most először jár Tokajban, amelyet korábban csak kiváló borairól ismert.

A koncerten José Cura vendége lesz Koós Boglárka, Bojtos Luca, Sándor Zoltán, Lugosi Dániel Ali, Korossy-Khayll Csongor és Kökény Tamás. A kíséretet a Magyar Állami Operaház Zenekara adja Pejtsik Péter vezényletével.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Amikor a náci csapatok megszállták Magyarországot, számos más művésszel együtt Salamon Bélát is elfogták, és elhurcolták a Svábhegyre, a magyar Gestapóhoz.
 
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
Aforizmák
„ A ráncoknak csak a mosoly helyét lenne szabad mutatniuk. "
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ