Sikerrel zárult a Nemzeti Ifjúsági Kórus turnéja
Dátum: 2018. agusztus 7., kedd, 15:46

Sikerrel zárult a Nemzeti Ifjúsági Kórus turnéja. Az együttes bemutatkozását a keszthelyi, a bécsi, a galántai, a budapesti és a kecskeméti közönség is vastapssal fogadta - közölte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem az MTI-vel kedden.

A 62 fiatal alkotta együttes egyhetes intenzív felkészülés után indult az öt állomásból álló turnéra. A kéthetes programot a Kodály-emlékév alkalmából először szervezte meg a Zeneakadémia Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézete az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) támogatásával - olvasható a közleményben.

Mint írják, a kórus tagjait a beküldött felvételek, valamint egy budapesti és egy kecskeméti meghallgatás alapján választotta ki a két szakmai vezető, Erdei Péter érdemes művész, Liszt-és Bartók-Pásztory-díjas, és Nemes László Norbert Bartók-Pásztory-díjas karnagy.

Magyarország minden szegletéből, valamint a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és a Vajdaságból is érkeztek fiatalok az együttesbe. A kórusba zenei tanulmányokat folytatók vagy már zenei végzettséggel rendelkezők mellett építész- és vegyészhallgató, IT-menedzser, ipari termék- és formatervező, gazdálkodó is bekerült.

"A felkészülés egész időszakát a közös akarat és a minőségre törekvés határozta meg, s ezt tükrözte a koncerteken nyújtott teljesítmény is" - idézi a közlemény Erdei Pétert. A kórus repertoárjában Mendelssohn dalain, Kodály Zoltán Este és Molnár Anna című művein kívül kortárs szerzők alkotásai is szerepeltek.

Orbán György (Da Pacem) és Varga Judit (The Night) a kórus felkérésére komponáltak egy-egy új művet, mellettük Bella Máté és Vajda János korábbi alkotásai, valamint az amerikai Z. Randall Stroope kórusműve is felcsendült a turné állomásain. A budapesti hangversenyt megtisztelte a jelenlétével a program fővédnökségét vállaló Kodály Zoltánné Péczely Sarolta is.

"Nagyon remélem, hogy lesz folytatás és nem egy egyszeri alkalom, hogy a Nemzeti Ifjúsági Kórus együtt énekelt" - értékelte a programot a közlemény szerint Nemes László Norbert, a Kodály Intézet igazgatója.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
Aforizmák
„ Az a képességünk, hogy elismerjük tévedéseinket, intelligenciánk fokmérője. is. A bunkónak mindig igaza van."
Álló Géza
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ