Két magyar is bejutott a Marton Éva énekverseny döntőjébe
Dátum: 2018. szeptember 17., hétfő, 9:12

Ádám Zsuzsanna és Megyimórecz Ildikó Lilla személyében két magyar is bejutott a 3. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny döntőjébe.

A budapesti esemény zsűrije által csütörtökön késő este kihirdetett döntés értelmében a két magyar mellett hét nő és négy férfi, hat szoprán, három mezzoszoprán, illetve három bariton, valamint egy tenor került be a fináléba, amelyet szombaton este rendeznek a Zeneakadémia nagytermében - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

Az énekverseny döntőjének mezőnyét a magyar Ádám Zsuzsanna és Megyimórecz Ildikó Lilla, a brazil Beatriz Baptista, a kínai Jipao Csen (Yibao Chen), a mongol Badral Chuluunbaatar, az ukrán Inna Fedorii, Kszenia Nikolaieva és Valentyina Pluzhnikova, Julia Muzicsenko és Anna Sapolvalova Oroszországból, a mexikói-amerikai Galeano Salas, az örmény Gagik Vardanyan és a kazah Rassul Zharmagambetov alkotja.

A megmérettetés hétfőn kezdődött minden korábbinál több, hatvanegy versenyző részvételével. Már a tavaszi online jelentkezés során megdőltek a rekordok, hiszen négy földrész harmincnyolc országából - Perutól Japánon és Dél-Afrikán át Finnországig - 145 fiatal énekes küldte be videoanyagait. Közülük a Marton Éva által vezetett előzsűri döntése alapján 94 jelentkező kapott meghívást az élő fordulókba. Az elődöntő hétfőtől szerda estig zajlott, majd csütörtökön huszonhárom fiatal énekes mérte össze tudását a középdöntőben.

A több mint ötvenezer euró (16,5 millió forint) összdíjazású 3. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny szombati döntőjében az énekesek két-két áriát adnak elő a Magyar Állami Operaház Zenekara kíséretével, Kocsár Balázs vezényletével. A győztes, a 15 ezer eurós nagydíj nyertesének kiléte vasárnap este derül ki a Zeneakadémia nagytermében, a gálakoncert végén.

A magyar kormány által biztosított támogatásból megrendezett verseny zsűrijében Marton Éva oldalán Miguel Lerín, az európai operaélet egyik legbefolyásosabb menedzsere; Vittorio Terranova, a F. Tagliavini operaverseny művészeti vezetője; Peter Mario Katona, a londoni Royal Opera casting directora; Anatoli Goussev, a La Scuola Musicale in Foro Buonaparte di Milano professzora; Teimuraz Gugushvili, a Tbiliszi Konzervatórium professzora; Franz Grundheber német bariton, a bécsi és a hamburgi Staatsoper örökös tagja; Meláth Andrea, a Zeneakadémia Ének tanszékének vezetője és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója vesz részt.

A szombat esti döntő élőben követhető a martoncompetition.hu-n, a verseny Facebook-oldalán, valamint a Bartók Rádióban, a vasárnapi gálát az M5 kulturális csatornája közvetíti. Jegyek korlátozott számban mindkét hétvégi időpontra kaphatók a Zeneakadémia Liszt Ferenc téri pénztárában, illetve a verseny honlapján. Még az ősszel adásba kerül a versenyről a Zeneakadémia produkciójában készülő riportfilm.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
 
Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
Aforizmák
„ A te szabadságod ott ér véget, ahol az én orrom kezdődik"
Angol közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ